Országos döntőben

Drámai körülmények között jutott be az ERIMA Gyermekbajnokság országos döntőjébe a Lóci DSE 1999-es születésű leány csapata. Barta Zsolt együttese csoportmérkőzéseket követően a korosztály egyik legjobbjaként számon tartott Debrecent győzte le a Városi Sportcsarnokban, így kvalifikálva magát az ország legjobb 8 csapata közé.

news/1161_0_300.jpg

A Tiszavasvári legyőzésével és a Ferencváros elleni vereséggel a második helyet szerezte meg csoportjában a Lóci DSE együttese a Városi Sportcsarnokban megrendezett országos elődöntőben, így a torna második napján az addig 100 százalékos teljesítményt nyújtó Debrecen ellen léptek először pályára a mieink. A találkozó első perceiben a mieink játszottak eredményesebben, a játékrész közepére azonban magukra találtak a hajdúságiak és a szünetre utolérték a házigazdákat. A második játékrész az elsőhöz hasonló forgatókönyvet hozott. Két-háromgólos ózdi előny, majd debreceni felzárkózás. A 38. percben a játékvezetők a lelátóra küldték a cívis városiak edzőjét, ám az ezzel járó emberelőnyt nem tudták jól kihasználni a lócis lányok, így 19-19-es döntetlent követően, büntetődobásokkal dőlt el a mérkőzés. Az idegek harcát Barta Zsolt tanítványai bírták jobban. Vámos Petra, Vass Virág és Fodor Zsófia is értékesítette a 7 méterest, így 3-2 arányban a Lóci DSE nyerte meg a párharcot.

– A találkozó előtt azt gondoltam, hogy az ország harmadik legjobb csapata majd simán legyőz minket, de szerencsére nem így történt – fogalmazott Fodor Zsófia, a Lóci DSE kézilabdázója. – Soha nem láttam még így küzdeni csapatunkat. Nagyon jó meccset játszottunk, nagyon boldogok vagyunk.

A Debreceni szakvezetők nehezen viselték el, hogy vereségükkel nem ők, hanem az ózdi lányok jutottak be az ország legjobb 8 csapata közé. Marián Blanka óvást nyújtott be a versenybizottsághoz, ám ennek eldöntése az MKSZ jogkörébe tartozik, így több mint másfél órás csúszással ugyan, de a pályán elért eredmények alapján folytatódott a torna.
A fináléban ismét a Ferencváros várt a Lóci DSE csapatára. A találkozó azonban csupán 5 percig volt izgalmas. A fővárosi zöld-fehérek frissebben és gyorsabban kézilabdáztak, gyors indításaiknak köszönhetően már a szünetre eldöntötték a mérkőzést. A második félidőben a tornán addig kevesebb lehetőséget kapó játékosok is pályára léptek mindkét oldalon, a végére 20 gólos lett a különbség a két csapat között. Az országos döntőbe azonban a két legjobb kvalifikálta magát, így a vereség ellenére a mieink továbbjutásnak örülhettek a torna zárásakor.

– Minden elismerés megilleti a csapatot, mert ma a tegnapinál is nagyobb lelkesedéssel léptek pályára. Egy nagyon jó erőkből álló Debrecent győztünk le az elődöntőbe, ám a sikert nagyon sokat kivett a lányokból, így a Ferencváros ellen már nem tudtuk legjobb formánkat hozni. Remélhetőleg a „fehér asztalnál” is minket hirdetnek ki győztesnek, és a Fradi mellett mi fogjuk képviselni Kelet-Magyarországot az országos döntőben – mondta a Lóci DSE edzője, Barta Zsolt.

A Ferencváros négy magabiztos győzelemmel nyerte meg a Városi Sportcsarnokban megrendezett országos elődöntőt. A fővárosiak a mieink mellett a Tiszavasvári és a Szeged együttesénél is meggyőző fölénnyel bizonyultak jobbnak.

– Nehéz mérkőzésekre számítottam a sorsolás kézhezvételét követően, mert a tornán részt vevő hat csapat nagyon jónak számít. Bíztam azonban a lányaimban, mert tudom, hogy mennyi munka van bennük, és ez szerencsére ki is jött ezen a hétvégén – értékelte a találkozót az FTC Eskimo KIDS edzője, Pádár Ildikó.
A pályán elért eredmények alapján tehát a Ferencváros és a Lóci DSE jutott be az ERIMA Gyermekbajnokság országos döntőjébe. A Debrecen óvásáról a Magyar Kézilabda Szövetség vezetői határoznak a közeljövőben.

ERIMA Gyermekbajnokság országos elődöntő

1. elődöntő: FTC Eskimo KIDS – Szeged KKSE 28 – 12 (18-5)
2. elődöntő: Debrecen SC-SI – Lóci DSE 21 – 22 (19-19, 9-9)
III helyért: Szeged KKSE – Debrecen SC-SI 11 – 25 (5 – 11)
Döntő: FTC Eskimo KIDS – Lóci DSE 33 – 13 (19 – 8)

A Lóci DSE játékoskerete:
Flaskó Liliána (k), Tengely Annabella (k), Farkas Patrícia, Fodor Zsófia, Gálik Bernadett, Horváth Fruzsina, Kameniczki Panna, Mihalkó Anna, Molnár Linett, Sztahora Lili, Vad Réka, Vámos Petra, Varga Klaudia, Vass Virág. Edző: Barta Zsolt

Szöveg: Munkácsi Norbert

Forrás: www.ozd.hu

Minden vélemény számít!