Jól szerepeltek tekéseink

Egy hét alatt 3 bajnoki pontot szerzett meg az ÓVFTC NBI-es csapata. Férfi tekéseink a hét elején a rendkívüli márciusi időjárás miatt elmaradt mérkőzésüket pótolták be Szegváron, majd a jól megszokott környezetben fogadták a Tiszakécske együttesét. Az idegenből hazahozott egy pont jó hangulatot teremtett az öltözőben, ami a Tisza-partiak ellen is éreztette pozitív hatását.

teke

A bajnokság során eddig nem használt hadrendben kezdte el a Tiszakécske elleni találkozót az ÓVFTC együttese. Az első párt Bartók József és Stréer Tamás alkotta a mieinknél. A biztos pontfogónak számító két játékos ezúttal is hozta a tőle elvárható teljesítményt, ám az ekkor szerzett pont- és faelőnyt a második sor szinte teljesen elherdálta, így a mérkőzés a hajrában dőlt el. Itt egy-egy játékos teljesítménye ért csapatpontot. A győzelmet a több ütött fa döntötte el végül a mieink javára.

Hajdú Zoltán, a Tiszakécske tekézője így nyilatkozott:
„A tisztes helytállásban reménykedtünk a mérkőzés előtt. Ezt a célunkat elértük, hisz az utolsó öt, hat dobás döntötte el a találkozót a hazaiak javára. Gratulálok az Ózdnak.”

A Tiszakécske elleni találkozó az ÓVFTC harmadik olyan tavaszi hazai mérkőzése volt, ahol az utolsó dobások döntöttek a javukra. Ezúttal 13 fával voltak jobbak ellenfelüknél az ózdi tekézők.

– A szezon végére szerencsére eljutottunk oda, hogy mindenki a helyén tudja kezelni a nehéz szituációkat, és az utolsó percekben, az utolsó néhány gurításra is marad erőnk koncentrálni. Ennek az odafigyelésnek köszönhetjük ezt a két pontot is – vélekedett az ÓVFTC ügyvezető-játékosa, Hevér Kristóf.

Győzelmével az ÓVFTC a 9. helyre lépett előre a bajnoki tabellán és előnye immár öt pont a kieső helyen álló Postással szemben. Az NBI-es férfi tekebajnokságból még 3 forduló van hátra, amelyből kétszer idegenben vendégszerepel a csapat. Utolsó hazai bajnoki mérkőzésüket április 20-án, a Salgótarján ellen játsszák Ács Péterék.

NBI Keleti-csoport, XIX. forduló
ÓVFTC – Tiszakécske VSE 5 – 3 (3055 – 3042)
ÓVFTC: BARTÓK 530, STRÉER 540, Csanádi 488, Szirmai/Koós 482, Klak 488, ÁCS 527.
Tiszakécske: Molnár 494, Tóth 482, PETROVÁCZ 545, KOKAVECZ F. 490, HAJDÚ 530, Kokavecz D. 501.

Szöveg: Munkácsi Norbert

Forrás: www.ozd.hu

Share Button

Minden vélemény számít!