Felkészülés

Felkészülten várják a III. korcsoportos kézilabda diákolimpia országos döntőjét a Bolyky Tamás Általános Iskola csapatai. A három napos finálénak Miskolc ad otthon, a jövő hét első felében. Az ózdi oktatási intézmény fiú és leány csapata a Városi Sportcsarnokban gyakorolt a megmérettetésre.

news/1363_0_300.jpg

Mindkét bolykys csapat komolyan veszi a felkészülést

A két csapat együttes tréningeken készült az országos küzdelemsorozat utolsó állomására. A bolykys lányok és fiúk a városi selejtezőben, majd a megyei döntőben sem találtak legyőzőre, vagyis eddig száz százalékos teljesítményt tudhatnak magukénak. Mindkét együttesnek előnyt jelent, hogy az iskola mellett egyesületi színekben is egy egységet alkotnak. A lányokat megbízott edzőként Barta Zsolt irányítja majd a miskolci tornán. A tréner szerint az országos serdülő bajnokságban már bizonyítottak a játékosok és bízik benne, hogy a borsodi megyeszékhelyen is tudásuk legjavát tudják majd nyújtani.

A fiúknál Bencze Tamás felel a szakmai munkáért. A fiatal szakember úgy látja, hogy a csapat felkészült a diákolimpia döntőre és a gyerekek nagy elszántsággal utaznak el Miskolcra. A gárda gerince évek óta együtt játszik, az összeszokottság hiánya nem jelenthet problémát.

A III. korcsoportos kézilabda diákolimpia országos döntője június 17-én, hétfőn kezdődik. A mérkőzések két helyszínen zajlanak majd, a helyosztó mérkőzéseknek a miskolci városi sportcsarnok ad otthont szerda délelőtt.

Szöveg: Munácsi Norbert

Forrás: www.ozd.hu

Share Button

Minden vélemény számít!