Hétvégén 24. hosszú távú triatlon országos bajnokság ózdi résztvevőkkel!

Minden idők legnagyobb mezőnye áll rajthoz július 27-én (szombaton) az egy év híján negyedszázados eXtremeMan verseny Ironman távján (3.8 km úszás – 180 km kerékpár – 42.195 km futás) Magyarország fellegvárában, a Somogy megyei Nagyatádon. A szervezők ezúttal is mindent megtesznek, hogy az 567 egyéni indulónak és a 760 váltóban induló sportolónak biztosítsák a “nagyálom” megvalósításához a feltételeket.

Az út maga a cél

Az út maga a cél

Július 27-én szombaton, 7:30-kor a hagyományos papi áldást követően 24. alkalommal dördül el az ágyú a gyékényesi tónál, ahol az indulók között két ózdi versenyző Lezák Sándor és Vitális István is felsorakozik a rajtvonalnál, valamint a Nagy-Mengyi Péter, Frölich Tamás és Deme Szabolcs összeállítású váltó csapat is, akik Ózdi Acélfiúk néven képviselik az ózdi színeket. A verseny statisztikájához hozzátartozik, hogy a nevezők egy harmada (179 fő) élete első Ironmanjének választotta a mostanit(Sanyi és István is), de a mezőnyben 49-en büszkélkedhetnek már 10 vagy több nagyatádi célbaérkezéssel. 

Kemény küzdelem várja az ózdi sportolókat

Kemény küzdelem várja az ózdi sportolókat

A nemzetközi vonzerővel bíró versenyen tizenegy nemzet (Németország, Ausztria, Japán, Nagy-Britannia, Lengyelország, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Szlovénia, Románia, Szlovákia, Szerbia) képviseletében állnak rajthoz triatlonisták.

Néhány érdekesség a versenyről:

-A verseny: úszás: 7000 karcsapás, bringa: 20.000 fordulat, futás: 100.000 lépés.
-Egy ironman távú verseny (profinak és amatőrnek egyaránt) 10.000 kcal. Ez megfelel 66 db zsemlének vagy 20 l tejnek vagy 333 db almának.
-A verseny frissítőállomásain elfogy 5.000 l izotóniás ital, 7.000 energiaszelet, közel hétmázsányi banán és ugyanennyi dinnye, a hűsítéshez pedig hétzsáknyi szivacs. Mindehez társul 4.000 kulacs és 15 ezer papírpohár.
Sok sikert kívánunk nekik! Természetesen a verseny végezetével beszámolóval jelentkezünk.

Forrás: www.velo.hu

Share Button

One thought on “Hétvégén 24. hosszú távú triatlon országos bajnokság ózdi résztvevőkkel!

  1. schifter tamas

    nagyon szurkolok nektek, kemény feladat lesz…hajrá ózdiak

Minden vélemény számít!