Győzelem a bajnokság második fordulójában

Győzelemmel mutatkozott be hazai pályán az Ózd Városi Férfi Teke Club NBI-es csapata. A bajnokság második fordulójában a mieink azt a Kazincbarcikát látták vendégül, akik tavaly még a Szuperligában szerepeltek, mérkőzéseiket pedig az ózdi tekecsarnokban játszották. A mérkőzés döntő momentuma Stréer Tamás kimagasló eredménye volt.

news/1593_0_300.jpg

5-3-as győzelmet aratott csapatunk

A fehér felsőrészben pályára lépő ÓVFTC játékosai az első fordulóban a Fővárosi Vízművek otthonában vesztesen hagyták el a játékteret, ezért hazai pályán nagyon nagy szüksége volt a csapatnak a jó rajtra. A fiúk ennek megfelelően az első pároktól koncentráltan játszottak a Szuperligából a nyáron kieső Kazincbarcika ellen. A mérkőzés a második soroknál dőlt el a mieink javára. Stréer Tamás több mint 130 fával gurított többet ellenfelénél, így a befejező két embernek csupán meg kellett tartania ezt az előnyt. Ez sikerült is nekik, így a találkozó 5-3 arányú ózdi győzelemmel zárult.

Stréer Tamás 621 fás teljesítménye nem számít pályacsúcsnak, mert az elmúlt években a világbajnok Farkas Sándor és Kiss Norbert ütött már ennél többet a Városi Tekecsarnokban. Ózdi viszonylatban viszont ez a legjobb eredmény. Stréer, Bialaszek György eddigi rekordját adta át a múltnak.

A mérkőzés további érdekessége volt, hogy egy denevér zavarta meg a játékot. A bőregér több nagy kört tett a csarnokban, mielőtt végleg elhagyta volna azt. Az ÓVFTC együttese két forduló után egy győzelmet és egy vereséget tudhat magáénak, amely a kilencedik helyet jelenti számára a bajnoki tabellán.

Szöveg: Munkácsi Norbert

Forrás: www.ozd.hu

Share Button

Minden vélemény számít!