Ovis foci fesztivál – képekkel

A focié és a mozgásé volt a főszerep a városi stadionban tegnap délelőtt. A zöld gyepen mintegy 100 gyerek rúgta a labdát az Intézményi Bozsik Program keretében megrendezett őszi óvodás fesztiválon. A legkisebb korosztály idén először mérette meg magát a labdarúgó és ügyességi versenyeken, a következő alkalomra azonban már nem kell sokat várni.

Örömmel játszottak a kicsik

Örömmel játszottak a kicsik

Az általános iskolások után az óvodások is megmutathatták, hogyan bánnak a labdával. Az Intézményi Bozsik Program ovis fesztiváljának 2013/14-es nyitányán 5 óvoda 8 csapata képviseltette magát. A mai rendezvény annak a kezdeményezésnek volt a nyitóünnepsége, amelynek keretében az óvodás korú gyerekek heti egy alkalommal labdás készségfejlesztő foglalkozásokon vesznek részt.

A délelőtti eseményen négy állomáson mérettették meg magukat a gyerekek. A feladatok természetesen a labdarúgás köré épültek, a focimeccsek mellett azonban ügyességi vetélkedők is voltak. A legaktívabb intézmény a Tétényi úti óvoda volt, akik több éve résztvevői a programnak. A várkonyiak három csapattal is képviseltették magukat a fesztiválon.

bbblbbbr
IMG_0081.JPG
IMG_0088.JPG
IMG_0089.JPG
IMG_0096.JPG
IMG_0044.JPG
IMG_0045.JPG
IMG_0067.JPG
IMG_0081.JPG

A szervezők ilyen és ehhez hasonló akciókkal próbálják meg a sport, azon belül is a labdarúgás szeretetére nevelni a gyerekeket. Reményeik szerint a kicsik lelkesedése töretlen marad, és a mozgás mindennapjaik részévé válik a jövőben. A hosszú távú cél ugyanis, hogy egészséges, sportbarát felnőtteket neveljenek.

A Bozsik Programnak köszönhetően ebben a tanévben immár négy alkalommal találkozhatnak a különböző korcsoportok. Folytatás novemberben, a második őszi tornával.

Munkácsi Norbert

www.ozd.hu 

Share Button