Kemény versenyen vannak túl az ÓKE bringásai

A hegyikerékpáros szezon végével néhány hét pihenő következett az ÓKE versenyzői számára, ám a versenymentes időszak nem sokáig tartott, hiszen a mai napon negyedik alkalommal indult útjára a 2010-ben életre hívott SuperCross sorozat, amelynek első fordulóját, a már hagyományosnak mondható kazincbarcikai Jubileumi Parkban rendezték.

Farkas Balázs ugratja "lovát"

Farkas Balázs ugratja “lovát”

A szervezők a pálya nyomvonalán talán most eszközölték a legnagyobb változásokat az előző éviekhez képest, ami a versenyzők véleménye szerint előnyére vált, bár az előzetes pályarajzot böngészve egy kicsit soknak tűnt a kanyar, amit természetesen bringán ülve már másképp élt meg az ember. A nagyszerű szervezés mellett, az időjárás is hozta a szokásos formáját, mivel szinte a sorozat kezdetétől fogva jó idő és száraz pálya fogadja a Barcikára látogató versenyzőket, akikből ezúttal 131 sorakozott fel a három rajt egyikénél, közöttük a hazai élmezőny versenyzőivel, ami kiegészült legalább egy tucat szlovák crossossal, na és természetesen az ÓKE versenyzőivel, akik négyen vállalták a mai napi megmérettetéseket.

Az első 11 órai rajtban a crossozással még csak most ismerkedő ám, de tehetségesnek bizonyuló Farkas Balázs rótta a köröket, egészen addig amíg az elhibázott rajtot követően fel nem ért a hobbi felnőtt kategória 3. helyére és egészen a célvonalon való áthaladásig át sem adta az másnak.

Balázs a dobogó 3. fokán

Balázs a dobogó 3. fokán

Két órával később, a nap fő futama következett, ahol már egyszerre 48 versenyző állt oda a rajvonalhoz, hogy eldöntsék kié is lesz a Barcika Kupa az Elit felnőtt, az U23-as és a Master1-es kategóriákban.  A legutolsóban három ÓKE-s Frölich TamásKovács István “Pityikusz” ésLórencz Péter volt megtalálható, aki közül Istvánt a tavaly elért összetett 3. helyezése után a rajvonalhoz is beszólítottak, ami egy cyclocross verseny rajtjánál nagy előnyt tud jelenteni. A másik két versenyző, szinte a mezőny végéről kezdte meg a küzdelmeket, ami az első körökben szó szerint test-test ellenit is jelent egy egy kanyarvételnél. Szerencsére a nagy tülekedésben mindhárman elkerülték a “buktát”, így István rögtön az dobogós helyezések közelébe tudott maradni. Tamás és Péter közben a mezőny közepére küzdötték fel magukat a parkban kígyózó versenytársak között. A 10 körös versenyben továbbra is István tartotta magát a legjobban és már már biztosnak látszódott, hogy meglesz a dobogó 3. foka, amikor is 3 körrel a vége előtt a lépcsősoránál felütötte hátsó kerekét, majd azt csak több 100m megtétele után a legközelebbi technikai zónában tudta kicserélni, amivel így jó néhány helyet visszaesett és a 7. helyen gurulhatott át a célvonalon.

István itt még versenyben a dobogóért a tavalyi sorozat összetett győztesével

István itt még versenyben a dobogóért a tavalyi sorozat összetett győztesével

Pétert, hasonló technikai probléma nem hátráltatta és körről körre jobb időket hajtva a kiváló 4. helyezést érte el az igencsak erős Master1-es mezőnyben! Tamás a szeptember 8-i III. Ózdi Triatlon Versenyt követően hosszabb pihenőt tartott, majd csak október elején kezdte meg a felkészülést, aminek hatására a forma kezdett alakulni, ám kedden egy hányásos, hasmenéses vírus teljesen ledöntötte a lábáról, így akkor még az indulás is kétségessé vált. Ennek megfelelően még az első körökben tartani tudta magát, de a táv 3/4-nél erejét vesztette és a 9. helyen ért célba.

Péter jól haladt a mai napon

Péter jól haladt a mai napon

IV. SuperCross sorozat következő állomásának az ózdi Városi Stadion ad helyet, ahol sok szeretettel várnak minden érdeklődőt az ÓKE-sok! Látványos és küzdelmes verseny ígérkezik!

Tamás a tisztes helytállásnak is örült a mai napon

Tamás a tisztes helytállásnak is örült a mai napon

Versenykiírás ide kattintva

Fotók: Molnár Tibor

SteveStudio videója a versenyről: 

 

Share Button