Fontos Lóci győzelem Alsózsolcán – női kézilabda

A női kézilabda NBII-es Észak-Keleti bajnokságának 7. fordulójában a Lóci DSE csapata a tabella 11. helyét elfoglaló Alsózsolcai KSC csapatához látogatott vendégszereplésre.

A tabella 9. helyére lépett elő a Lóci DSE

A tabella 9. helyére lépett elő a Lóci DSE

A fiatal ózdi gárda az első percekben megilletődötten kezdte a játékot, aminek következtében több technikai hibát is vétettek a játékosok, így jó néhány gólra váltható helyzet kimaradt. A mérkőzés első ózdi találatára egészen a 6. percig kellett várni, mikor is Tóth Ágnes indulása révén betalált a zsolcai kapuba, majd egy percre rá megismételte azt, így ezzel 3-2-re zárkózott fel a Lóci. Az egyenlítő gólra egy jó védekezést követően került sor, ahol Gyirászi Flóra juttatta a labdát az ellenfél kapujába. Innentől kezdve a mérkőzés 20. percéig kiegyenlített játékot produkált mindkét csapat, majd a hazaiaknak sikerült két gólos különbséget kialakítaniuk, ám a Lóci DSE két fiatal tehetsége Vámos Petra és Vass Virág gyorsan válaszolt a kapott találatokra és egy-egy indulásból szerzett góllal egalizálták az állást. Sajnos az első játékrész végén újra előjöttek a mérkőzés elején látott technikai hibák, így 16-15-ös eredménnyel fordultak a csapatok a második félidőre.

 

A szünet után megújult erővel és elszántsággal léptek pályára a Lócis lányok és az első percben megszerzett egyenlítő gól után már a 35. percben 17-19-es állást mutatott az eredményjelző a vendég együttes számára. Ekkor Jakab Zsófi góljaitól háromszor rezdült meg az Alsózsolcai KSC hálója, de még biztos előnyre nem tudtak szert tenni a lányok, mert a lőtt gólokra kapott válaszként folyamatosan jöttek a zsolcai találatok (21-23). A 45. percben az egyre javuló védekezésnek köszönhetően az ellenfél nem tudott mit kezdeni az ózdi fallal, így az ő góljaik száma 23-25-ös állásnál stagnálni kezdett, ellenben az ózdiakéval, akik öt találattal hét gólra növelték az előnyt (23-30). A mérkőzés végén ugyan volt még egy kis rövid zárlat, ahol az 58. percre 28-31-re fel tudott zárkózni a hazai csapat, ám az utolsó két percben lőtt gól végleg beállította a 28-33-as végeredményt, így egy megérdemelt győzelmet könyvelhetett el a Lóci DSE, amivel a tabella 9. helyére lépett elő a csapat.

 

Barta Zsolt a Lóci DSE edzője így kommentálta a mérkőzés történéseit:

 

A mai napon több taktikai variációt is sikerült kipróbálnunk. Az első félidőben még akadozott a gépezet, de a második félidőben a mi akaratunk érvényesült és a játékrész közepére felőröltük ellenfelünket.  Örvendetes, hogy góljaink szépen elosztódtak, mivel hét játékosunk szerzett találatot.