A Bolyky nyerte a Bozsik Program II. korosztályának tornáját – képekkel, jegyzőkönyvvel

November 21-én csütörtökön a II. korosztály számára folytatódott a Bozsik Intézményi Program. Az ősz folyamán már második alkalommal küzdhettek meg egymással a körzetbe tartozó iskolák csapatai a Városi Sportcsarnokba. A hat nevezett csapat két csoportra osztva mérkőzött meg, ahol az A csoport legjobbja az Újváros Téri Általános Iskola csapat lett, így ők játszhatták a döntőt a B csoport legeredményesebb együttesével a Bolyky Tamás Általános Iskola csapatával, ahol végül egy gólos győzelmet aratott az ifj. Albert Csaba által vezényelt Bolyky. A 3-4. helyért játszott mérkőzésen 0-3-as végeredménnyel a hangonyi iskola csapata maradt alul a Vasvárral szemben.

Jegyzőkönyv letölthető ide kattintva!

Fotógaléria:

bbblbbbr
IMG_0044.JPG
IMG_0051.JPG
IMG_0052.JPG
IMG_0067.JPG
IMG_0011.JPG
IMG_0012.JPG
IMG_0015.JPG
IMG_0018.JPG

 

 

Share Button