Pontot mentett a Lóci DSE a Bőcs KSC otthonában

A 2013/14-es női kézilabda NBII-es bajnokság őszi menetrendjének utolsó fordulójára került sor december 7-én szombaton. A Barta Zsolt és Ivády Csaba által felkészített igencsak fiatal átlagéletkorú ózdi csapat a Bőcs KSC otthonába utazott vendégszereplésre.

Bár ahogy már az idei szezonban megszokhattuk, ezúttal is az ellenfél volt a mérkőzés esélyese, ám az ózdi lányok az 10. fordulóban már rácáfoltak a papírformára és a bravúros pontszerzés után bizakodva léptek a bőcsi pályára.

Ennek ellenére sajnos borzalmasan indult a mérkőzés és az első játékrész 14. percében már 7-1-es hazai vezetést mutatott az eredményjelző, így a Lóci edzői időkéréshez folyamodtak. A rövid szünet után továbbra sem találta a mérkőzés ritmusát a fiatal ózdi csapat, aminek köszönhetően az ellenfél tovább ontotta a gólokat és előnyük egészen 10-1-ig gyarapodott. Ekkor úgy tűnt a helyzet, hogy katasztrofális vereséget szenved csapatunk, de a lányok az “átaludt” percek után megfogadták a pálya széléről érkező edzői utasításokat és védekezést váltottak, aminek eredményeképpen „csak” négy gólt tudtak lőni a Bőcsiek. Később támadásban is javult a Lóci játéka és egyre jobban lelkesedett a lányok, így 14-11-es eredménnyel vonulhattak a szünetre a csapatok.

A második játékrészre még nagyobb motiváció mutatkozott meg a lányokon és 1-2 gólos különbséggel továbbra is ott voltak a Bőcsiek nyomában. A mérkőzés 50. percében már csak egy góllal, 23-22-re vezetett az ellenfél, amikor kettős emberhátrányba került az ózdi együttes, de gyors és pontos védekezéssel átvészelte ezt az időt a csapat, így továbbra is szoros maradt az eredmény. A lefújás előtt 5 perccel végül sikerült átvenni a vezetést 25-26-ra, amit az 58. percben lehetett volna még növelni, de a javunkra megítélt hétméteres kimaradt, ami meg is bosszulta magát, mert az utolsó 10 másodpercben újra a Bőcsiek mellé állt a szerencse és egy kapufáról becsorgó labdával sikerült egyenlíteniük. A kapott gólra a válasz az utolsó pillanatban már érkezett is volna Jakab Zsófi részéről, de sajnos a kapufán csattant a labda és 28-28-as végeredménnyel zárult a mérkőzés.

A Lóci sikeréhez Vámos Petra 11, Jakab Zsófia 8 góllal járult hozzá, de a csapat kapusa Kulcsér Gréta is óriási bravúrokat mutatott be. Természetesen a gratuláció és a dicséret mindenkit megillet, főleg úgy, hogy egy rossz kezdést követően is felállt a padlóról a csapat és egy ilyen erős gárda ellen is a végsőkig harcolt mindenki a pályán!

A megszerzett egy ponttal a 8. helyen várhatja a Lóci DSE a tavaszi folytatást.

A junior csapat 32-35 arányban győzedelmeskedett, így a dobogó 2-3. helyén holtversenyben zárták a bajnokság őszi fordulóját.