Érvényesült a papírforma az ÓVSE – Szikszói Sziklák kosárlabda mérkőzésen

Harmincöt pontos vereséget szenvedtek az ÓVSE kosárlabdázói legutóbbi bajnoki mérkőzésükön. A mieinket a megyei pontvadászat egyik titkos favoritjának tartott Szikszó győzte le ilyen nagy arányban. Száva Csaba együttese az első negyedben még egyenrangú ellenfele tudott lenni a vendégeknek, akik két játékosuk kimagasló teljesítményének köszönhetik leginkább győzelmüket.

Nehéz szériában vannak az ózdi kosárlabdázók. Az ÓVSE az előző fordulóban a bajnoki címre törő Tiszaújvárosi Phoenix otthonában vendégszerepelt, szezonbeli második hazai tétmérkőzésén pedig a szintén az első négybe kerülést megcélzó Szikszói Sziklákat fogadta a csapat. A SZIKSZI tornatermében mindkét csapat nehezen lendült játékba, éppen ezért az első negyed szoros eredményt hozott. A folytatásban viszont percről percre növekedett a különbség a két együttes között. Az utolsó játékrészben már csak az volt a kérdés, hogy a szikszóiak elérik e a 100 dobott pontot. Ez végül nem sikerült nekik, a találkozó 59 – 94-es eredménnyel ért véget.

Hosszú volt az út Ózdra, lassan jöttünk, elálmosodtunk és ez meg is látszott a játékunkon az első percekben. A folytatásra azonban felébredtünk és több védekezési formációt váltogatva sikerült legyőznünk a lelkes hazai csapatot. – mondta Győrffi György, a Szikszói Szikla játékosa, edzője.

A találkozón vendégrészről két kosárlabdázó is kimagasló teljesítményt nyújtott. Hadházi Balázs az első, Urszin Dávid a második játékrészben termelte ipari mennyiségben a kosarakat. Előbbi 38, utóbbi 26 pontnál állt végül meg. Hazai részről ezúttal is Kasza Gergő volt a legeredményesebb, de az irányító a megszokottnál sokkal rosszabb dobószázalékot nyújtott a mérkőzésen. A találkozó további negatívuma lett ózdi szempontból, hogy a csapat játékos-edzője bokasérülést szenvedett, így várhatóan több hét kényszerpihenő vár majd rá.

Ma esélytelenek voltunk. Hadházi és Urszin magasabb szinten edződik, ám mivel Szikszón laknak, így a helyi csapatot is segítik játékukkal a megyei bajnokságban. Sem technikailag, sem erőnlétileg nem tudjuk felvenni velük a versenyt, de ha pontosabban dobtunk volna, akkor nem alakult volna ki ilyen nagy arányú különbség a két csapat között. – nyilatkozott Száva Csaba az ÓVSE játékosa, edzője.

Az ÓVSE kosárlabdázói Miskolcon, a helyi sportiskola csapata ellen zárják az őszi szezont. Hazai pályán legközelebb 2014 januárjában, a Kazincbarcika ellen buzdíthatják a csapatot a szurkolók.

Munkácsi Norbert

www.ozd.hu

Share Button