Újabb vereséget szenvedett az Ózdi VSE kosárlabda csapata

Edzőmérkőzésnek beillő bajnoki találkozót játszott az ÓVSE kosárlabda csapata a Miskolci Egyetem együttese ellen. A vendégek már az első negyed végére eldöntötték a bajnoki pontok sorsát, de a folytatásban is teljes intenzitással játszottak és igazi örömkosárlabdát mutattak be a SZIKSZI tornatermében. Hazai részről ezúttal csupán Piskóti Roland tudta a tőle elvárt teljesítményt hozni.

A vendégek a havas, csúszós utak miatt közel fél órás késéssel érkeztek meg Ózdra, emiatt akár a zöld asztal mellett is eldőlhetett volna a találkozó sorsa. Az ÓVSE játékosai azonban sportszerűségből jelesre vizsgáztak és megvárták ellenfelüket. A miskolciak a csúszás ellenére hamar belemelegedtek a játékba, és 34-8-as első negyedbeli rohamot produkálva 10 perc alatt eldöntötték a 2 bajnoki pont sorsát. Az ózdi kosárlabdázók csupán a második játékrészben tudtak egyenrangú ellenfelei lenni az egyetemistáknak, akik a 3 pontos vonalon túlról is jó hatékonysággal dobtak, így a végére 71 pont lett a különbség a két csapat között.

Az ellenfél végig irányította a mérkőzést

Az ellenfél végig irányította a mérkőzést

Hazai részről ezen az estén csupán Piskóti Roland tudta hozni a tőle elvárható teljesítményt. A bedobó 19 pontot szorgoskodott össze a 40 perc alatt. 

Az ÓVSE tehát megsemmisítő vereséggel zárta le a bajnokság első szakaszát. A folytatásra néhány hetet még várniuk kell a kosárlabdát szerető sportbarátoknak, mert a pontvadász tavaszi folytatásáról a későbbiekben döntenek a megyei szövetség vezetői.

Munkácsi Norbert

www.ozd.hu

Share Button