Pótselejtezőn vívhatják ki a Bolyky diákjai az országos döntőbe való jutást

A hatvani Kodály Zoltán Általános Iskola csapata nyerte meg a diákolimpia játékos sportverseny országos elődöntőjét. A heves megyeiek mögött a Bolyky Tamás Általános Iskola végzett a második helyen, szétlövésben megelőzve miskolci ellenfelét. A második hely egyben azt is jelenti, hogy a mieink március 7-én, Törökbálinton pótselejtezőn harcolhatják ki az országos döntőbe jutást.

jatekos sportverseny bolyky

Március 7-én Törökbálinton kiderül, hogy utazhatnak e a diákok az országos döntőre

Az országos elődöntőben hét csapat mérte össze felkészültségét, de a verseny értékelésébe csupán hat eredmény számított bele. A sportvetélkedő országos döntőjét ebben az évben Hajdúböszörményben rendezik meg, így az ottani iskola diákjai alanyi jogon résztvevői a programnak, ezért ők gyakorlásként küzdöttek a Városi Sportcsarnokban. A továbbjutást jelentő helyekért három csapat vívott ádáz harcot. Az már az utolsó, a tizedik feladat előtt biztossá vált, hogy egyenes ágon a hatvaniak utazhatnak el március 23-án az országos döntő helyszínére.

A második helyért az ózdi Bolyky és a miskolci Könyves volt szoros versenyben. A két iskola csapata azonos pontszámmal zárta a tíz játékot, ezért kettőjük között szétlövés döntött. A talicskázás a mieinknek sikerült jobban, így ők szerezték meg a jogot, hogy pótselejtezőn harcolhassák ki az országos döntőbe jutást.

Az országos elődöntőt a Magyar Diáksport Szövetség alelnöke is a helyszínen tekintette meg. Daragó Lászlóné szerint nemcsak a város, illetve a versenybírók vizsgáztak ismét jelesre, az átalakított szabályrendszer is jól működött.

A bolykys diákoknak március 7-én, Törökbálintra kell utazniuk a pótselejtezőért, ahol a olyan csapatokkal mérik majd össze felkészültségüket, akik szintén második helyen zárták a régiójukban megrendezett országos elődöntőt. Az országos versenysorozat végső állomása március 23-án, Hajdúböszörményben lesz.

A verseny jegyzőkönyve letölthető ide kattintva

Munkácsi Norbert

www.ozd.hu

Köszönjük a fotókat az Ózdi Sportszervező Irodának

Share Button