Bravúros döntetlen az Ózdi VSE – Gödöllői EAC II. mérkőzésen

Tegnap teljes forduló zajlott le az asztalitenisz nemzeti bajnokságban, ahol az Ózdi VSE mindkét csapata hazai pályán játszott soros ellenfelével. Az asztalitenisz szakosztály gondjai továbbra is fennállnak a csapat összeállítás terén, mivel két NB II-es játékos (Gadóczi Gábor és Molnár Dániel) sérülés miatt továbbra sem volt hadra fogható.  Ráadásul erős, komoly ellenfelek utaztak Ózdra annak reményében, hogy a papírforma alapján sima győzelmet aratnak. Nincs mit szépíteni, a helyezések, az erőviszonyok alapján és az ózdi sérülések miatt ez volt a realitás.

A tartalékos NB II-es csapat úgy fogadta a bajnoki tabellán 4. helyet elfoglaló Gödöllőieket, hogy az NB III-as csapatból kellett a húzóembereket (Bakos János és Fűkő Zoltán) leigazolni a mérkőzésre. Álomszerűen indult a mérkőzés, hiszen rég fordult elő az NB II-ben, hogy mindkét páros mérkőzést –nagy csatában – az ózdiak nyerték, meglepve ezzel a gödöllőieket. Erre mondják, hogy bennragadtak a rajtnál. Az ózdi csapat elég jól ismeri ezt az érzést. A folytatás kiélezett csatákat, nagy labdameneteket és iszonyúan szoros végjátékokat hozott több döntő szettes (3:2) mérkőzéssel.

gödölloi ping pong

A Gödöllőiek meglepődve konstatálták a történteket

Az egyéni mérkőzéseken a gödöllőiek megfordították a meccset és 7:9-es állásnál már csak a pezsgő ízén (édes vagy száraz) vitatkoztak a győzelem reményében, de ezúttal korán tették! A szerencse végre az ÓVSE mellé szegődött és megtörtént a csoda! A már veszni látszó mérkőzést a két utolsó egyes mérkőzésen Lövey Ádám harcos valamint Bakos János rutinos (már már rafinált) játékával döntetlenre mentette az ózdi csapat! A jelenlévők (maroknyi lelkes szurkoló és játékosok) vastapssal jutalmazták a meglepetés döntetlent a dobogóesélyes gödöllőiek ellen, akik kicsit lógó orral távoztak Ózdról! A hazaiak végül azzal vigasztalták őket, hogy nekik ez az 1 pont sokkal fontosabb (a bennmaradás múlhat rajta),mint nekik lett volna a 2 pont! Azt már csak halkan jegyezzük meg, hogy mi lett volna, ha Fűkő Zoltán a három egyaránt 3:2-re elvesztett mérkőzésből,csak egyet is megnyer, hiszen többször is nagyon közel állt hozzá, meccslabda is volt! Viszont mint tudjuk, hogy a sportban nincs „ha” és inkább örüljünk a nem várt és a forduló meglepetéseként is szolgáló értékes döntetlennek!

Eredmény:  

Ózdi VSE I. – Gödöllői EAC II.  9 – 9 (Győzött: Lövey Á. 3,  Oláh K. 2, Bakos J. 2 egyéni győzelem és a Bakos J. – Fűkő Z. és Lövey Á. – Oláh K. páros)

Az NB III-as csapat a legerősebb összeállításában is esélytelen lett volna a „dobogó esélyes”  Borsod Volán csapata ellen, akiknél több egykori NB I-es játékos is szerepel, és csak egy jogosulatlan játékos szerepeltetése miatt elvett (0:18, egyébként 12:6-ra nyert) mérkőzés miatt szorulnak le a bajnoki dobogóról. A húzóemberek nélkül felálló tartalékos csapat sima és kalkulált vereséget szenvedett a miskolci csapattól. Sajnos sokkal több nem volt így ebben a meccsben!

Eredmény:  

Ózdi VSE II. – Borsod Volán II.   1 – 17 (Győzött: Beleznay M.1 egyéni győzelem)

Legközelebb február 20-án az Ózdi VSE  NB III-as csapat Miskolcon játszik a Holcim ellen, ahová győzelmi esélyekkel megy a csapat, míg az NB II-es gárda február 22-én Budapestre utazik a dobogós Pénzügyőr csapatához.

Share Button