A kimaradt ziccerek döntöttek – fotókkal

A bajnoki címre is esélyes Mezőkövesdi KC-tól hazai pályán hétgólos vereséget szenvedett az Ózdi KC csapata. A férfi kézilabda NB I/B., 16. fordulójában a piros-kékek csupán a találkozó elején tudtak vezetni, ezután a kövesdiek irányították a játékot. A mieink harcoltak, de rengeteg kapussal szembeni ziccert kihagytak, ami eldöntötte a két pont sorsát. 

ozdikc_mkc3

Nem sikerült a bravúr

A megyei rangadón csak az első egy-két perc alakult úgy, ahogyan azt előzetesen az ózdi szurkolók eltervezték. Barta Dániel első góljával még az Ózdi KC-nál volt a vezetés, de ekkor először és utoljára. A Mezőkövesd ezután kihasználta a mieink hibáit, és könnyű, lerohanásos gólokat szerezve, három-négy találattal meglépett. Felállt fal ellen nem tudtak számottevő fölényt kiharcolni, ám az elrontott ózdi akciókból indulva eredményesen zárták a gyors támadásaikat. Sajnos kapussal szembeni ziccer és hétméteres is kimaradt az első játékrészben, ami egy ilyen hőfokú rangadón nem fér bele. Az MKC semmi különöset nem tett, nem kézilabdáztak sziporkázóan, csupán Kovács János jó kapusteljesítményre építve tették a dolgukat. Az Ózdi KC-nál Barta Dániel és Hangos Dávid igyekezett tartani a lépést, de rajtuk kívül nem volt kimagasló teljesítmény. Harcoltak a fiúk, de a szünetig összeszedett ötgólos hátrány soknak tűnt.

bbblbbbr

A fordulás után az Ózdi KC mindent elkövetett, hogy ledolgozza a különbséget, de három-négy találatnál nem sikerült közelebb zárkózni. Pedig a lehetőségek megvoltak, a kapuig is eljutottak a lövők, ám a befejezésekbe rendre hiba csúszott. Kovács János extraklasszist nyújtott, ezzel pedig teljesen elbizonytalanította az ózdi játékosokat. A nyitott kérdésekre így hamar választ is kaptunk: a kövesdiek tartani tudták öt-hatgólos vezetésüket, mert amikor a piros-kékek előtt följebb jöhettek volna, akkor az MKC kapusa mindig közbeszólt. A találkozó pozitívuma volt ugyanakkor, hogy a hajrában két fiatal is pályára léphetett a mieinknél. Kóródi Koppány és Bárdos Péter szűk tíz percet töltött a pályán a borsodi rangadón, ami ismét jelzi a klub szándékát a jövőre nézve. A távlati célokban ugyanis az szerepel, hogy a saját nevelésű kézilabdázók idővel helyet követeljenek maguknak a felnőtt keretben.

A Mezőkövesd megérdemelten nyerte meg az összecsapást, amihez gratulálunk a vendégeknek. Folytathatják a bajnoki különcsatát a Balmazújvárossal. A forduló után az Ózdi KC helyzetet nem változott a keleti csoportban, Lakatos László együttese a vereség ellenére továbbra is nyolcadik a táblázaton.

Jegyzőkönyv

Férfi NB I/B.,

Keleti csoport, 16. forduló

Ózdi KC – Mezőkövesdi KC       21-28 (10-15)

Ózd, 800 néző. V.: Medve R., Nagy I. L.

Ózdi KC: TEREMY – Kocsis R. (-), BARTA D. (8), Panyi L. (2), Kocsis Cs. (1), Scitovszky T. (-), Lázár S. (1). Csere: LOSONCZI (k), Papp G. (1), HANGOS D. (7), Harkó K. (-), Koscsó Á. (1), Kóródi K. (-), Bárdos P. (-). Edző: Lakatos Lajos. Mezőkövesdi KC: KOVÁCS J. – Benis B. (2), Kovacech (3), KLEIS (7), Trivkovics (3), Fekete L. (4), MOLNÁR F. (5). Csere: Gyuris (1), Varga A. (-), Nyikes (1), Kovács P. (1), Fekete D. (1). Edző: Avar György.

Lakatos László:Bravúrkategóriába tartozott volna a Mezőkövesd legyőzése. A kapusaink több mint húsz lövést fogtak, de sajnos az ellenfél kapuja előtt számtalan ziccert hibáztunk. Ha az adódó lehetőségeinket jobb százalékban használjuk ki, akkor szorosan alakult volna a megyei találkozó. Így viszont csak gratulálhatunk az ellenfelünknek a sikerhez.

Avar György:A hétgólos győzelem ellenére ez egy nagyon nehéz mérkőzés volt. Támadásban és védekezésben csapatként múltuk fölül a házigazdát, ami biztató lehet a jövőre nézve. Ha kirobbanó formáról még nem is beszélhetünk, de most már arculatában egy másik Mezőkövesdet láthatnak a szurkolók, mint korábban.

bbblbbbr

Szöveg és fotó: Marosréti Ervin

Minden vélemény számít!