13 aranyérem! – a XVII. Víz Világnapi Nemzetközi Úszóversenyről

Március 23-24-i hétvégén, Miskolcon került megrendezésre a XVII. Víz Világnapi Nemzetközi Úszóverseny amely a Magyar Hidrológiai Társaság Borsodi Területi Szervezete, a B-A-Z megyei Úszószövetség és a MVSI Miskolc Városi Sportiskola szervezésében került lebonyolításra. A szervezők az úszóverseny megrendezésével a víz jelentőségére szeretnék felhívni a figyelmet a lehető legszélesebb körben.

(A fotó a Gyergyák Magda Emlékversenyen készült)

(A kép a Gyergyák Magda Emlékversenyen készült) (A versenyről készült fotókat várjuk az ozdsportja@gmail.com címre)

Az 1999-től nemzetközi szintű versenyen a hazaiak mellett a Tisza vízgyűjtő területét érintő szomszédos országok versenyzői is képviseltetik magukat, ahol nem csak az utánpótlás, hanem a felnőtt korú versenyzők is rajthoz állhatnak.

bbblbbbr

Az idén sem volt ez másképp, így 3 ország és 16 egyesület vett részt a verseny, aminek köszönhetően 230 úszó állt fel a rajtkőre a miskolci Kemény Dénes Városi Sportuszodában. Közöttük a Fiedler SE fiataljaival, akik ezúttal sem okoztak csalódást és 26 éremből 13! aranyérmet gyűjtöttek be! A legtöbb éremmel Taraczközi Gergő ( 4 arany és 1 ezüst) valamint Sződi Zsolt (3 arany és 1 ezüst) térhetett haza. 

Eredmények:

Gyöngyösi Bianka 2005.

2. 50 m gyors 0:40.57

3. 50 m mell 0:53.76

1. 50 m hát 0:44.53

Forgács Bence 2005.

1. 50 m mell 0:49.49

2. 50 m gyors 0:40.26

Taraczközi Gergő 2001.

1. 200 m gyors 2:22.92

2. 200 m mell 3:02.25

1. 200 m vegyes 2:40.09

1. 200 m hát 2:39.90

1. 400 m gyors 4:56.12

Elek Roland 2002.

3. 200 m hát 2:49.76

2. 200 m pillangó 2:56.84

Sződi Zsolt 2003.

1. 100 m gyors 1:10.77

1. 100 m mell 1:32.75

1. 100 m hát 1:18.98

2. 100 m pillangó 1:27.01

Juhász Tamás 2003.

3. 100 m gyors 1:20.38

3. 100 m pillangó 1:30.96

Csobod Amina 2001.

6. 200 m gyors 2:36.23

6. 200 m vegyes 2:48.74

5. 200 m hát 2:49.87

1. 200 m pillangó 2:48.36

Csépányi Dalma 2002.

4. 200 m gyors 2:29.20

2. 200 m pillangó 2:51.80

Riczu Dorina 2003.

4. 100 m gyors 1:19.57

5. 100m hát 1:29.51

5. 100 m pillangó 1:38.89

Berecz Frida 2005.

6. 50 m gyors 0:45.16

6. 50 m hát 0:51.64

Elek Zsófia 2003.

5. 100 m mell 1:41.16

Bártfai Csenge 2001.

6. 200 m hát 2:51.22

Berecz Ádám 2003.

5. 100 m hát 1:34.10

Elek Bernadett 2003.

4. 100 m hát 1:27.65

4. 100 m pillangó 1:32.21

Szaka Dorka 2000.

2. 200 m pillangó 2:38.15

4. 200 m hát 2:41.37

Babús Benjamin 1999.

1. 200 m gyors 2:14.47

2. 200 m vegyes 2:31.77

1. 200 m hát 2:27.79 1.

400 m gyors 4:42.54

Fiedler SE Ózd

2. 4×50 m leány vegyes váltó 2:52.24

(Riczu Dorina – Elek Zsófia – Elek Bernadett – Papp Zoé)

A verseny jegyzőkönyve letölthető ide kattintva!

Share Button

3 thoughts on “13 aranyérem! – a XVII. Víz Világnapi Nemzetközi Úszóversenyről

  1. Varga Józsefné

    Taraczközi Gergő a XVII. Víz Világnapi Úszóversenyen 4 db arany, és 1 db ezüst érmet szerzett, amit rosszul írtak a képek alatt. A részletes felsorolás a helyes eredményt mutatja.

  2. Ózd Sportja

    Köszönjük az észrevételt! Javítva!

  3. Varga Józsefné

    Félig javítva, mert 1 db ezüst. Köszönöm!

Minden vélemény számít!