Belga győzelem a II. Ózd Kupa MTB Magyar Kupán – hat érmet szereztek az ÓKE bringásai

Az elmúlt hét vasárnapján egy év elteltével újra mountain bike Magyar Kupát rendezett az Ózdi Kerékpáros Egyesület. A rendezvény központjául ezúttal is az Újváros téri Általános Iskola szolgált, majd annak többszöri érintésével kellett különböző körszámokat megtenni a 3,5km hosszú és 230m szintkülönbséget tartalmazó pályán.

Az elit férfi kategória dobogósai Wouter Cleppe (RAM Bikes), Búr Zsolt (AlpinBike Team), Fenyvesi Péter (Cube Csömör)

Az elit férfi kategória dobogósai Wouter Cleppe (RAM Bikes), Búr Zsolt (AlpinBike Team), Fenyvesi Péter (Cube Csömör)

Az egész napos program délelőtt kezdődött, ahol is az amatőrök jutottak előbb szerephez egy könnyített pályán, hiszen a szervezők célja az is volt többek között, hogy ezt az igazán kemény olimpia szakágat megszerettessék a hobbi versenyzőkkel. Ebben a rajtban három ÓKE-s kapott egy órás “felmentést” a szervezési feladatok alól. Kiss Gábor a master kategóriában, Csépányi Gábor pedig a felnőttek között állhatott fel a dobogó második fokára. Gábor végig nagy csatát vívott a pilisi Zudor Imrével, ám egy fél keréknyivel alul maradt ezúttal. A juniorok között pedig ifjú titánunk Farkas Balázs ért oda a dobogó harmadik helyére.

Kiss Gábor a dobogó 2. fokán

Kiss Gábor a dobogó 2. fokán

Csépányi Gábor néhány cm-rel maradt le az első helyről

Csépányi Gábor néhány cm-rel maradt le az első helyről

A 9 órai futamok után a legkisebbek vették át a terepet, akik egy jól belátható 600m-es és egy 1,4km-es körön rótták a kiírt penzumot. Az U11-es és U13-as korosztály részére már engedélyezett volt a pálya egyik legmeredekebb szakasza a “nagy letörés”, amit többen ügyesen abszolváltak.

Az egész nap zajló versenyeket a délelőtti futamok eredményhirdetése szakította meg kb. 20 percre, majd az elit U15, U17-es és a másodosztály női kategória szállt harcba a II. Ózd Kupáért, immáron a teljes körön. A női másodosztályban Vasas Bettina révén volt érdekelt az ÓKE, aki ugyan még Borsodnádasdon az amatőrök között állt rajthoz, de hazai pályán vállalta az erősebb kategóriát és itt sem okozott csalódást és rajt-cél győzelmet aratott a salgótarjáni Sejben Anita (SHKE) előtt.

Betti rajt-cél győzelmet aratott

Betti rajt-cél győzelmet aratott

A nap legjobban várt futamát, az elit kategóriák versenyét a versenybíróság döntése alapján (a vártnál sajnos kevesebb induló) a szervezők előrehozták fél kettőre, ahol így az elitek egy mezőnyben rajtoltak a másodosztály férfi, master1, master2 és a master3-as kategóriák versenyzőivel.

A Vadvirággal szemben lévő szánkódomb megnehezítette a versenyzők dolgát

A Vadvirággal szemben lévő szánkódomb megnehezítette a versenyzők dolgát

Ebben a rajtban az ÓKE főszervezői Frölich Tamás és Kovács István is megtalálhatóak voltak, akik próbálták kihasználni a hazai pálya előnyét. A rajt duda megszólalása után nagy iramban kezdett a mezőny, ám a tempót gyorsan megtörte az egyenes végén található egy nyomsávos mászás, aminek az aljában volt egy összeakadás, amit Tamás még időben ki tudott kerülni, így a master1-es kategória élére állt egészen a Nagy-völgyből visszakapaszkodó mászásig, ahol István megérkezett mögé, majd tovább menve ki sem adta kezéből a győzelmet és elsőként gurult át a célvonalon. Szerencsére Tamás is szerzett annyi előnyt az első körökben, hogy a végén egy kicsit kiengedve megtartsa második helyét és ezzel teljessé téve az ÓKE éremgyűjteményét. A másodosztályban pedig az országúton versenyző ÓKE-s Lórencz Péter ért el kiváló 6. helyezést.

Istvánnak feküdt a hazai pálya

Istvánnak feküdt a hazai pálya

Tamás a főszervezői feladatok mellett szakított 1óra 14 percet a versenyzésre, ami második helyet ért számára

Tamás a főszervezői feladatok mellett szakított 1óra 14 percet a versenyzésre, ami második helyet ért számára

Még a másodosztály és a master versenyzők már befejezték a II. Ózd Kupát, addig az eliteknek még hátra volt két kör, ahol a belga Wouter Cleppe (RAM Bikes) vezette a versenyt. Wouter az első körökben még erőfelmérést tartott, majd meglépett hazánk egyik legjobb versenyzőjétől Búr Zsolttól és kb. 2 perces előnnyel gurult át az ózdi célvonalon.

Wouter Cleppe Belgiumból érkezett Magyarországra és máris elhódított a II. Ózd Kupát

Wouter Cleppe Belgiumból érkezett Magyarországra és máris elhódított a II. Ózd Kupát

Mögötte Búr Zsolt (AlpinBike Team) és a balassagyarmati Fenyvesi Péter (Cube Csömör) fért fel még a dobogóra. Az elit nőknél kétség sem fért Dósa Eszter győzelméhez, hiszen egyedüliként vállalkozott az 5 kör teljesítésére a pokoli hőségben és kemény pályán. Így ő cyclocross győzelmei mellett másodjára vihette haza az Ózd Kupát.

Dósa Eszter férfiakat megszégyenítő módon közlekedett az ózdi versenyen

Dósa Eszter férfiakat megszégyenítő módon közlekedett az ózdi versenyen

Az ÓKE versenyzőinek most ismét következik egy hosszú versenysorozat, aminek az első állomása a vasárnapi salgótarjáni Magyar Kupa lesz, majd a Mátrában mérettetik meg magukat. Novemberben pedig újra versenyt rendeznek, ami nem más lesz, mint a negyedik éve zajló SuperCross sorozat második futama.

A szervezők szeretnék megköszönni a támogatóknak a versenyhez nyújtott segítséget, akik nélkül nem tudták volna ilyen színvonalon megrendezni a versenyt!

A verseny támogatói

A verseny támogatói

 

Share Button

Minden vélemény számít!