A kerékpáros Bódán Zsófi az utánpótlás korosztály legjobb sportolója városunkban

Bódán Zsófi 1994-ben született Ózdon. A sport szeretete már általános iskolás korában kialakult nála. Kiváló eredményeket ért el futásban és úszásban egyaránt az iskolai diákolimpiákon, majd 2007-ben ismerkedett meg a hegyikerékpározással. Első versenye az Ózdi Kerékpáros Egyesület által szervezett hegyi kerékpáros futam volt, ami az Újvárostéri dombokon került megrendezésre.

Bódán Zsófi

 

 

 

 

 

 

Már ekkor megmutatkozott tehetsége ebben a sportágban is, mivel kategóriáját toronymagasan megnyerte. Ezt követően egyre nagyobb hangsúlyt fektetett a kerékpározásra. A rendszeres és tudatos edzések már a következő évben, 2009-ben meghozták eredményüket. A 2011-es sikerek után Zsófi 2012-ben sem tétlenkedett és a júliusban a Pilisvörösváron megrendezett olimpia cross Országos Bajnokságon ezüstérmet szerzett, majd augusztusban a Bükk Maratonon a maraton szakág címvédőjeként állhatott rajthoz, ahol újból megismételte eddigi sikereit és U19-es Maraton Országos Bajnok lett.  A két Országos Bajnoki cím mellé a négy futamból álló országos maraton sorozatban, a Top Maraton hosszú távú U19-es összetett győzelmét is bezsebelhette. A B-A-Z megyei diákolimpia döntőn a középiskolások mezőnyében szintén az első helyezést érte el!

Zsófira az idei évben kemény feladatok várnak, hiszen májusban érettségi vizsgát tesz, valamint egy kategóriával feljebb, immáron a felnőtt női mezőnyben folytatja kerékpáros pályafutását.

Share Button

Minden vélemény számít!