Öröm játékkal nyert az Ózdi KC Balassagyarmaton! – meg van a hatodik győzelem zsinórban – képgalériával

Önbizalom növelő győzelemmel folytatta őszi szereplését a férfi kézilabda NB I/B-ben az Ózdi KC együttese. A piros-kékek a keleti csoport 11. fordulójában a Balassagyarmat otthonából, magabiztos játékkal hozták el a két bajnoki pontot.

Csupán a kezdő sípszó pillanatában 0-0-nál, valamint húsz perccel ezután 8-8-nál volt együtt a két csapat, ezt leszámítva az Ózdi KC állt jobban a Balassagyarmat ellen. Szakál György együttese végig kézben tartotta a találkozó irányítását, ami a meccs nagy részében többgólos vezetés formájában is megmutatkozott. Már a mérkőzés elején sikerült ellépni a házigazdáktól, köszönhetően György Gábor bravúros védéseinek, valamint Barta Dániel és Nyikes Csaba gólerős játékának. A védekezést Kocsis Csaba szervezete meg, méghozzá kiválóan, de a többiek is komoly energiát mozgósítottak, hogy elbizonytalanítsák a hazai játékosokat. Sokszor passzívig játszottak a nógrádiak, a kikényszerített lövések hárítása pedig nem okozott gondot. Néhány pontatlan támadás befejezés után azonban a Gyarmat vissza tudott jönni, Piroska, Dóczi és Szeles talált be, de a játékrész hajrája ismét a mieinké volt: 9-10 után Barta háromszor, Nyikes pedig egyszer volt eredményes, erre pedig csupán két balassagyarmati gól érkezett. Harminc perc játék után így kétgólos ózdi vezetést lehetett feljegyezni.

bbblbbbr

Ekkor tehát még nyitott volt a meccs, de az első félidő után érezhető volt, hogy a nógrádiakban ezen az estén nincs kellő átütőerő. Az Ózdi KC pedig a folytatásban is rendkívül fegyelmezetten, és nagy akarattal kézilabdázott. A második játékrész első bő tíz perce meghatározó volt a végeredmény szempontjából. György Gábornak ugyanis először a 12. percben kellett kiszednie a labdát a hálójából, ezalatt viszont a piros-kékek Barta és Nyikes duplájának köszönhetően négyet is szórtak. 11-17-nél eldőlni látszott az összecsapás, ám a Gyarmatnak még volt egy felzárkózási kísérlete. 18-22-nél csillant még némi remény a hazaiak előtt, de ekkor ismét Ponyiék tudtak újítani, innentől pedig már nem volt kérdés, hogy tovább folytatja az őszi menetelését az Ózdi KC. Az utolsó percekben nyolccal is vezettek a mieink, de a végén némelyest kozmetikáztak a vendéglátók. A lényegen azonban ez sem változtatott: a csapat óriási akarattal, és valóban jól kézilabdázva szerzett újabb két értékes pontot. A Nyíregyháza egri vereségének köszönhetően az Ózdi KC a keleti csoport negyedik helyére zárkózott föl. A lefújás után érthető és jogos volt a nagy öröm, a sportcsarnok közepén a rögtönzött körtáncot pedig ózdi szemmel remek érzés volt látni. A csapat ugyanis a játék minden elemében felülmúlta azt a Balassagyarmatot, amely hazai környezetben mindig, minden csapatra veszélyes lehet ebben az osztályban.

bbblbbbr

Férfi NB I/B.,

Keleti csoport, 11. forduló

Balassagyarmati Kábel SE – Ózdi KC        20-26 (11-13)

Balassagyarmat, 200 néző. V.: Horváth, Simó.

Balassagyarmati Kábel SE: Varga Á. – Bécsi M. (2), Szeles (3), Székely (-), Piroska (3), VARGA J. (4), Bán (2). Csere: Siró (k), Kajdy (-), Dóczi (2), Kottán (1), Tihanyi (1), György F. (-), Szabó A. (2). Edző: Kedves László. Ózdi KC: GYÖRGY – Kocsis R. (-), Panyi (1), KOCSIS CS. (-), NYIKES CS. (10), Scitovszky T. (1), BARTA D. (9). Csere: LOSONCZI (k), Papp G. (-), Ponyi Z. (1), Koscsó Á. (1), Lázár S. (1), Kovács P. (2). Edző: Szakál György.

Kedves László: – Végig futottunk az eredmény és ózdi csapat után. Nem találtuk a vendégek játékának az ellenszerét. Lefelé ívelő formában vagyunk, az ellenfelünk pedig nagyon jó passzban érkezett hozzánk, ez pedig egyértelműen meglátszott ezen a mérkőzésen.  

Szakál György: – Az első pillanattól kezdve uraltuk a mérkőzést, a keret valamennyi tagját maximális dicséret illeti. A hét közben egy rendezvény miatt a sportcsarnokot ismét csak korlátozott ideig vehettük igénybe, ettől függetlenül a fiúk hatalmas elszántsággal és remek teljesítménnyel győzték le a Balassagyarmatot. Nagyon boldog vagyok, mert ebben a sportcsarnokban sok csapat el fog vérezni.

Marosréti Ervin