Közel kétszáz nyugdíjas mozgott a város sportlétesítményeiben

Hét sportágban közel kétszáz versenyző vett részt a hetedik Országos Nyugdíjas Sportnapon. A Bellér László Emlékversenyre Szombathelytől Rimaszombatig érkeztek mozogni vágyó nagypapák és nagymamák. A többségében amatőr versenyzők között egykori válogatott sportolókkal is találkozhattak az érdeklődők.

news/1265_0_300.jpg

A mozgás szeretete nem kor függő

A háromnapos rendezvény hivatalos megnyitójának a Városi Sportcsarnok adott otthont. A verseny résztvevőit Fürjes Pál köszöntötte.
A megnyitó után a versenyzők egy része a Városi Stadionba ment, ahol a szombathelyi aranykorúak egyike közös bemelegítést tartott.
A jó hangulatú versenyek közül a súlylökés kezdődött el elsőként. A férfiak négy, a hölgyek három kilós súlyokkal indultak. Ebben a számban most olyan is kipróbálta magát, akinek a sportja egyébként a futás. Homonnai Ferenc 64 éve fut, volt ifi-és felnőttválogatott is. A Bellér László emlékverseny állandó szombathelyi indulója.

– Negyven éves koromig rendszeresen sportoltam, az ifjú titánok akkor sem tudtak megverni. De aztán baleset ért, megnősültem. Ma edző is vagyok, és együtt futottam a fiúkkal, lányokkal – mondta a szombathelyi Homonnai Ferenc, az Aranykorúak Sport- és Egészséges Életmód Egyesületének tagja.

A csaknem egy évtizede életre hívott rendezvényen idén is sokan részt vettek. Várakozáson felüli volt a létszám, a szurkolókkal és versenyzőkkel együtt egy körülbelül kétszáz fős társaság gyűlt össze, ami az Ózdi Nyugdíjas Klub elnöke szerint bizonyítja a sportnapok sikerét. De szerinte ez a három nap nemcsak a mozgásról, hanem a közös élményről is szól.

– Ha már sportolok, akkor felmérem, hogy mire vagyok képes – emelete ki Bellér Lászlóné, az Ózdi Nyugdíjas Klub elnöke, a verseny egyik szervezője. – A másik fontos dolog ebben a sportnapban, hogy együtt vagyunk. Találkozunk olyanokkal, akikkel már rég nem láttuk egymást.

A futás mellett többek között teke, asztalitenisz, és sakk is szerepelt a versenyek sorában. A város uszodájában pedig mell-hát, és gyorsúszásban próbálhatták ki magukat az idősek. Az úszók, akárcsak a többi versenyszám legjobbjai az eredményhirdetéskor érmeket kaptak.

Szöveg: Munkácsi Norbert

Forrás: www.ozd.hu

 

Share Button

Minden vélemény számít!