Nem úgy sikerült a hegyikerékpáros maraton OB az ÓKE kerekeseinek, mint ahogy azt tervezték

Még egy év sem telt el azóta, hogy az Eger melletti Felsőtárkány Egeres-völgyében Maraton Országos Bajnokokat avattak a hegyikerékpározás leghosszabb szakágában,  köztük az ÓKE U19-es női versenyzőjével Bódán Zsófival, aki korosztálya bajnoki címét szerezte meg akkor a bükki pályán, de immáron a 2013-as bajnokságon is túl vannak az ÓKE tagjai, hiszen az elmúlt hétvégén újra Visegrád adott otthont a hegyikerékpározás eme szakágának.

Az Országos Bajnokság rajtja

Az Országos Bajnokság rajtja

A Top Maraton sorozat 2. állomásaként is helyet kapó Duna Maratonon az 1300 nevezett indulóból ezúttal 15 fővel képviseltette magát az ÓKE, ahol a 95km-es hosszú távon Frölich Tamás és Kovács István “Pityikusz” próbálták meg a legjobb formájukat hozva értékelhető eredményt elérni, valamint a 71km-es közép táv rajtjához Bódán Zsófi, Békei Zsolt, Csépányi Gábor és Tulipán Attila állt oda a Duna melletti sportpályán kialakított versenyközpontban. A többiek maradtak az előző két távhoz inkább csak sprint távként hasonlítható 32km-nél, ami nem lebecsülendő, mert a Duna rövid távja mindenről híres, csak éppen arról nem, hogy könnyedén teljesíthető! 

A perzselő nyári melegben az első rajtra 10 órakor került sor, ahol a hosszú táv felnőtt, master1 és master2-es korosztályok versenyzői küzdhettek meg egymással a bajnoki címekért, majd negyed-negyed órával később a másik két táv indulói is elrajtolhattak. A pálya az előző évekhez képest átalakult és mindhárom táv mezőnye a Salamon-torony érintésével a Fellegvár irányába tartó aszfaltos mászással kezdte meg a versenyt. Ehhez a pályarészhez az Arany János Toldijának “Ég a nap melegtől a kopár szík sarja” idézete a legmegfelelőbb, mivel a pusztához hasonlóan a versenyzőket is végig verte a forró nyári nap, aminek hőjét az aszfalt is rendesen visszavert. Szerencsére a mászás végezetével egy balos kanyarral bevetették magukat a versenyzők az erdőbe, ahol a fák árnyéka nyújtott egy kis megkönnyebbülést számukra.

Kovács "Pityikusz" István

A hátsó kerék hibája ellenére is befejezte a versenyt Kovács

A hosszú táv master1-es mezőnyben ahogy már említettük Frölich Tamás és Kovács István álltak rajthoz. Mindkét versenyző az eddig megszokott közép táv helyett választotta a bajnoki távnak minősülő 95km-t. A rajt után István a második bollyal ért fel az első emelkedő végére, majd kb. két perces hátránnyal Tamás is megkezdhette az első lejtőzést. István elmondása szerint ekkor ő a master1-es korosztály első hat helyének egyikén hajtott, majd a verseny 1/3-nál Dobogókőre felérve, bár még mindig többedmagával, de a 3. helyért ment a küzdelem. Sajnos néhány kilométerrel később a bajnoki dobogó esélyei a hátsó kerék küllőinek kilazulásával végleg elszálltak, mivel István nem tudta abban a tempóban folytatni a versenyt (ütött a kerék, illetve többször meg is állt húzni a küllőkön), ami kellett volna a továbbiakban, ám becsületére legyen mondva, hogy még így is befejezte a versenyt, ami kategóriája 13. helyét jelentette végül. Tamás már az első kilométerektől kezdve nem találta a verseny és saját maga ritmusát, (sem fizikálisan, sem mentálisan) így a dobogókői mászás után aszfalton leborított Visegrád irányába és jobbnak látta feladni a versenyt.Beszámolója itt olvasható.

Közép távon a tavalyi évben még U19-es Bódán Zsófi állt rajthoz a felnőtt nők között, valamint szintén a felnőtt mezőnyben Csépányi Gábor képviselte az ÓKE-t. A master2-ek között pedig Békei Zsolt és Tulipán Attila terhelte a pedálokat.  Sajnos a tikkasztó meleg és a technika ördöge őket sem kímélte. Négyőjük közül Zsófinak, Gábornak és Tulipánnak sikerült befejezniük a versenyt a 12., 31. és a 29. helyen. Zsolti egy láncszakadás és váltófül törés után feladni kényszerült a versenyt. 

Fábián Norbert 8. helyezésével a legjobb ózdi eredményt szállította

Fábián Norbert 8. helyezésével a legjobb ózdi eredményt szállította

Rövid távon kilenc ÓKE-s próbálta felvenni a küzdelmeket, akik közül Fábián Norbert volt leginkább dobogóra esélyes, de sajnos neki sem úgy ment ez a verseny, ahogyan azt előzőekben várta, de így is egy Top10-es 8. helyezést szerzett a felnőttek között. A többiek is keményen küzdöttek a nagy hőségben és mindannyian teljesítették a távot, de kilógott a sorból közülük Török Csaba, akinek még két defekt is hátráltatta gyorsabb haladását.

Az ÓKE versenyzőinek eredményei:

Barna Richárd

Rövid táv

64.

Békei Zsolt

Közép táv

DNF

Bódán Zsófia

Közép táv

12.

Csépányi Gábor

Közép táv

31.

Csépányi Péter

Rövid táv

38.

Csonka Dávid

Rövid táv

38.

Demeter Tamás

Rövid táv

17.

Fábián Norbert

Rövid táv

8.

Frölich Tamás

Hosszú táv

DNF

Kiss Gábor

Rövid táv

53.

Kovács István

Hosszú táv

13.

Tulipán Atilla

Közép táv

29.

Pap Gyula

Rövid táv

20.

Pap Henrik

Rövid táv

57.

Török Csaba

Rövid táv

122.

Fotógaléria (fotók: nutrixxion.hu) :

 Videó a versenyről a SteveStudio jóvoltából:

Share Button

Minden vélemény számít!