Jelentkezz Te is az Extrém Deszkás, Bringás Sporttáborba!

Tisztelt Szülők, Kedves Gyerekek, Érdeklődők!

Az ÉMOP-3.1.2/D-09-2010-0008 pályázati program keretében Ózd Város Önkormányzata Ózdi Extrém Deszkás, Bringás Sporttábort szervez 12-20 éves érdeklődő gyermekeknek, ingyenesen, napközis jelleggel, 2013. augusztus 12-16-án és 2013. augusztus 19-23-án.

plakat
A táborba 20-20 fő jelentkezését várjuk Szaka Attilánál (06/70/367-8967 – Ózd Város Önkormányzata, Polgármesteri Hivatal) illetve Vancák Attilánál (06/30/267-7040 – Ózdi Sportszervező Iroda).
További információk kérhetők Szaka Attilától,  a fent megadott telefonszámon. 

Letölthető dokumentumok:

Jelentkezési lap

Orvosi igazolás

Tábori menetrend

 A táborba a miskolci Factory Aréna két oktatója Szűcs Máté (gördeszka) és Fazekas Nikosz (BMX), valamint az Ózdi Kerékpáros Egyesület két tagja Frölich Tamás és Monyók Márk fognak közreműködni. Rajtuk kívül az Ózdi Sportszervező Iroda vezetője Vanczák Attila és a program megálmodója Szaka Attila vezeti a tábort.

Videók Szűcs Mátéról és Fazekas Nikoszról:

Share Button

5 thoughts on “Jelentkezz Te is az Extrém Deszkás, Bringás Sporttáborba!

  1. Érdeklődő

    Tisztelt “””szervezők”””!

    Érdeklődnék hogy a táborban a foglalkozásokat ki fogja tartani? Egy hozzáértő sportoló vagy pedig egy utcáról beesett extremsportot maximum a tévében látó egyén? Mert ez azért nem mindegy a gyermekek szempontjából!

    Mielőbbi válaszukat várom!

    • Szaka Attila

      Tisztelt Érdeklődő!

      A táborban más más felnőtt pedagógus/táborvezető fogja tartani a különféle foglalkozásokat. A program nemcsak az extrém pályáról, hanem kerékpártúráról, strandprogramról, vetélkedőről, filmvetítésről, kézművestáborról, stb… szól. Mindenütt megfelelő és felkészült pedagógus foglalkozik a gyerekekkel. A konkrét kérdésére visszatérve, az extrém pályás foglalkozásokat a miskolci FACTORY egy-egy országosan is elismert BMX és gördeszka versenyzője tartja majd, akik a FACTORY-ban a versenyzés mellett gyerekekkel is foglalkoznak. A mi programunkban ugyanúgy foglalkoznak mind a kezdőkkel, mind pedig a gyakorlottabb deszkásokkal, bringásokkal is. Egyébként a tábort követő I. ÓZDI EXTRÉM SPORTNAPON is fognak majd bemutatót tartani.
      Remélem a válaszommal (bár tudom, hogy kicsit későn reagáltam) további kedvet csináltam a táborhoz.
      Tisztelettel: Szaka Attila

      • Érdeklődő

        Tisztelt Attila!

        Köszönöm a válaszát! Örülök hogy ilyen felkészült tábort sikerült “kitalálni” a gyermekeknek! (Azért írtam idézőjelbe mert meglepően hasonlít egy főiskolai prezentációban található anyagra és tudtommal az írója nem található a szervezők között)
        A pályával kapcsolatban érdeklődnék még: Az elemeknél miket vettek figyelembe az építők? Esetlegesen végeztek-e közvélemény kutatást és igényfelmérést? Volt szerencsém látni a terveket és elszomorít az amatőr tervezés.

        Tisztelettel:

        Érdeklődő

        • Szaka Attila

          Tisztelt érdeklődő!

          A táborral kapcsolatosan nem tudom, hogy milyen főiskolai anyagról beszél és kit, vagy kiket kellene a szervezők közé felvenni. Egy ilyen tábor szervezéséhez nem kell “főiskolai” anyagok után kutatni. A plakátot több képelem felhasználásával saját magam szerkesztettem. Ehhez nem más anyag, hanem speciális tudás kell.
          Ami a pályát illeti nem tudom, hogy ki és milyen felmérések és tervezés alapján készítette, de úgy gondolom, hogy nem kritizálni kellene, hanem örülni annak, hogy egyáltalán lesz egy ilyen pályája a városnak. Abban biztos vagyok, hogy a pályázat kidolgozásában és a kivitelezésében sok-sok ember munkája fekszik benne.
          A táborra visszatérve annak minden egyes percét felkészült emberek vezetik majd, többek között a feltett videón is látható Fazekas Nikosz illetve Szűcs Máté (gördeszka). A többi bringás sportgramban Frölich Tamás és Monyók Márk az ÓKE kiváló kerekesei, valamint Vanczák Attila és jómagam veszünk részt. Amennyiben a gyermeke miatt érdeklődik úgy jelentkezzen, mert előbb-utóbb a jó programok és az ingyenesség miatt betelik a hely.
          Kérem ezentúl, ha bármi kérdése van akkor azt névvel tegye meg és hívjon fel a 70/367-8967-es számon.
          Tisztelettel: Szaka Attila

  2. Kári Noel

    Kedves Szervezők és Mindenki!

    Nagy örömmel fogadtam a pálya megépítésének hírét! Kicsit fáj a szívem, hogy nem most vagyok tizenéves! (húszas éveimben járok)A pálya építésével a város cirka 10-15 évet késett nem sok, ahhoz képest ,hogy ugye Ózdról beszélünk .

    Régebben kifejezetten jó korisaink deszkásaink voltak számos ügyes flatlandesről nem is beszélve!
    Ahogy elnézem a „Spárnál” bicikliző gyerekeket illetve a legnagyobb közösségi oldalon megosztott képeket és videókat az ózdi „extrém” bicajosokról ,abba minden extrém csak a trükkök nem! Alap dolgokat képtelenek „beadni” . A lényeg ,hogy legyen Vans meg Monster matrica , a szubkultúráról semmit sem tudva csak azé’ kell csinálni mer’ menő.
    Persze ha szorgalmas vagy , és tehetséges akkor az ,de amúgy szánalmas!
    Ha tehetem ,és javasolhatom tartsanak egy „alap” baleset megelőzési oktatást ,ahol megtanulják a gyerekek a közlekedési szabályokat. (pl.: hiába vagy nagyon menő BMX-es de legyen azon a majomköszörűn pl fék legalább hátul;)…tudj kihúzni egy „nyolcast”
    A pályához csak annyit fűznék hozzá , hogy egy kicsit lehetne szélesebb is , de nyilván azért lett ilyen széles: mert….tralla lalla la . (kellet valaki beállójára az aszfalt?:D)
    Mi a helyzet ,ha kerékpárra pattanva Ózdon teszel egy kört: … nagy kátyú, egy két nagy se**fej autósról nem is beszélve, akik nem veszik észre a kerékpáron közlekedő embert, bámészkodó divatmajmok akik nem értik miért lehet jó “országútizni” vagy fixizni…és értetlenül állnak előtte hogy vannak még emberek akikben van tartás és nem hódolnak divathóbortoknak . Hatalmas taps azoknak a régi sportolóknak akiket a monológ elején megemlítettem név nélkül!
    üdv:XyZzs

Minden vélemény számít!