10 gólos sikert aratott az Ózdi KC serdülő csapata a Bőcs vendégeként

Az eddigi legnagyobb arányú győzelmét aratta az Ózdi KC serdülő csapata az alapszakaszban. A bajnokság hatodik fordulójában Kerekes Péter gárdája a Bőcs vendégeként győzött tíz góllal, ami a fiatalok önbizalom növelése szempontjából is fontos volt.

ozdikc_serd

Országos Serdülő Bajnokság,

Alapszakasz II., 6. forduló

Bőcs KSC – Ózdi KC  22-32  (12-20)

Bőcs, 50 néző. V: Láda, Nagy.

Ózdi KC: Punka B. – Bidlek M. (10), Miklós M. (–), Farkas B. (5), Lévai D. (-), Kerekes R. (8), Monár L. (5), Csere.: Pintér K. (k), Tóth M. (k), Tóth S. (1), Bidlek Zs. (3), Bárdos M. (-), Pintér D. (-), Kovács Á. (-). Edző: Kerekes Péter.

Kerekes Péter: – Végre olyan csapattal kerültünk szembe, aki szintén ilyen korosztályú. Magasságban így is nagy volt a különbség, nem a mi javunkra, de játéktudásunk alapján sikerült ezt kompenzálnunk.

Kicsit nehezen indult a mérkőzés, mert nem tudtunk a magassági fölénnyel mit kezdeni, simán átlőttek bennünket, mert nem volt kilépés és sáncolás. Védekezésben váltottunk és innentől átvettük a mérkőzés  irányítását. A szünetre sikerült nagyobb előnyre szert tenni. A második félidőben már mindenki játszott, aki nevezve volt a mérkőzésre, és még így is növeltük a fölényünket. Gratulálok a csapatnak! Remélem ez önbizalom növelő mérkőzés volt a fiúk számára, mert pénteken hazai pályán ismét győzni szeretnénk a Tiszavasvári ellen.

Marosréti Ervin