A listavezető Eger ellen kezdi meg a tavaszi szereplést az Ózdi KC

Ez a csapat képes a bravúrokra

A két legnehezebb mérkőzéssel kezdi meg a tavaszi idényt az Ózdi KC férfi kézilabda-csapata. Az NB I/B-s bajnokságban a piros-kékek az előttünk álló hétvégén a listavezető Eger vendégei lesznek, ezután pedig hazai környezetben az ugyancsak feljutásért küzdő Balmazújvárost látják vendégül. A bajnokság második fele ezen felül is nehéznek ígérkezik az ózdiak számára, hiszen a tizenhárom mérkőzésből csupán ötöt játszanak otthon, nyolc alkalommal pedig vendégként kell pályára lépni.

– Nagyon nehéz a sorsolásunk, ez a menetrend nem az edzők álma – fogalmazott a nyitány előtt Szakál György, az Ózdi KC vezetőedzője. – Az ellenlábasainkkal már az első hat-hét fordulóban találkozni fogunk, ezekből a mérkőzésekből kell a lehető legjobban kijönnünk. A céljaink továbbra sem változtak, a két bajnokesélyes csapat mögött bármi megtörténhet. A 3-6. hely valamelyikére szeretnénk odaérni, természetesen minél előrébb akarunk végezni. Ehhez persze a hazai mérkőzések pontjai mellett idegenből is szerezni kell néhányat, de az Ózdi KC jelenlegi kerete erre is képes.

Már az első mérkőzés is nehéz lesz

Már az első mérkőzés is nehéz lesz (Fotó: Marosréti Ervin)

Egy érkező, egy távozó

A keleti csoportban az Eger és a Balmazújváros ellépett a mezőnytől, ezután viszont óriási a tülekedés. A 3-7. hely között öt csapat között gyakorlatilag nincs különbség. Ebben a sűrű mezőnyben található az ózdi csapat is, amely a téli szünetben Mezőkövesdről erősítette meg a sorait.

-Sikerült leigazolnunk az átlövő Fekete Lászlót, aki a mérhetetlen rutinjával sokat segíthet a csapatunknak az előttünk álló hónapokban – folytatta Szakál György. – A játékrendszerünkbe történő beépítése folyamatosan zajlik, a belső pozíciókban az érkezésével megnőttek a variációs lehetőségek. Decemberi térdműtétje után most már a beállós Papp Gábor is hadra fogható, de sajnos egy távozóról is be kell számolnom. Munkahelyi nehézségek miatt Lázár Soma a fővárosba költözik, így a hétközi munkában a jövőben nem tud részt venni. Továbbra is a klub játékosa marad, ám olyan mértékben, mint eddig, nem számíthatunk rá.

Szakál György szerint az elmúlt hetekben az Ózdi KC elvégezte azt a munkát, amit elterveztek. A piros-kékek egy hazai rendezésű tornán, és a miskolci Avas Kupán is pályára léptek, az öt felkészülési találkozó pedig elérte a célját. Bartáék ezeken a meccseken azonos osztályú és NB II-es ellenfelekkel is találkoztak. A hét végétől azonban már bajnoki pontokért megy a küzdelem. Az ózdiak edzője úgy látja: a dobogóért folytatott harcban meghatározó lehet az is, hogy az NB I-es csapatok, milyen gyakran engedik el a kettős engedéllyel szerepeltetett játékosokat, ez ugyanis ősszel is borítottak egy-két alkalommal a papírformát.

Marosréti Ervin