24 fás győzelem a Postás SE ellen

Csapatszinten 24 fával többet ütött, így megnyerte a Postás SE ellen vívott kiesési rangadót az Ózd Városi Férfi Teke Club csapata az NBI-es bajnokság 14. fordulójában. A találkozó az első pároktól kezdve kiegyenlített volt, a győzelemhez szükséges minimális fa előny azonban végig a mienk mellett volt. A vereség tényét nehezen viselte a fővárosiak szakvezetője, Menich András a találkozót követően nem nyilatkozott a mérkőzésről.

news/1042_0_300.jpg

A Postás a tizedik, az ÓVFTC a bajnoki tabella tizenegyedik helyről várta a kiesés szempontjából kulcsfontosságú rangadót. A nagy tét azonban több játékosnál is görcsös játékot eredményezett. A vendégek az első és a második sorukban is cserét hajtottak végre, a mieinknél egyszer kellett ehhez a taktikai fegyverhez nyúlni. A találkozón végül 3 hazai és 3 vendégjátékos neve mellé került csapatpont, ám a többletfáért járó plusz két egységet a mieinket illette meg, így ha nehezen is, de Csanádi Csabáéknak sikerült itthon tartani a két bajnoki pontot.

– Nagyon sokat jelenthet a végelszámoláskor a most szerzett két pont – fűzte hozzá Stréer Tamás, az ÓVFTC játékos-edzője. – Ma bebizonyítottuk, hogy nagyon tudunk egymásért harcolni, hisz akik az előző fordulókban gyengébb teljesítményt nyújtottak azok most összekapták magukat és ki tudták javítani a mérkőzés előtt biztos pontfogónak vélt csapattársuk betlijét.

Az ÓVFTC színeiben először lépett pályára ebben a bajnoki szezonban Ács Péter. A téli szünetben Miskolcról igazolt játékos 501 fás teljesítménnyel mutatkozott be a szurkolóknak.

– Úgy érzem, hogy a szoros eredmény ellenére végig kézben tudtuk tartani a mérkőzést. Munkahelyi elfoglaltságom miatt sajnos nagyon keveset tudok ezen a pályán edzeni, így nyugodtan mondhatom, hogy nekem minden mérkőzés egyben edzés is. Ennek ellenére bízom benne, hogy játékommal segíteni tudom a csapatot, és kiharcoljuk az NBI-ben való bennmaradást mondta Ács Péter az ózdi csapat játékosa.

A Postás SE felett aratott győzelmével az ÓVFTC egy helyet előrébb lépett a tabellán és budapesti riválisa elé került. Férfi tekéseink a következő fordulóban a bajnoki címért harcoló Fővárosi Vízművek otthonában lépnek pályára, hazai környezetben március 9-én játszik újabb tétmérkőzést a csapat.

NBI Keleti-csoport, 14. forduló
ÓVFTC – Postás SE 5 – 3 (3067 – 3043)
ÓVFTC: Bartók 513, Ács 501, Csanádi 555, Szirmai/Adamecz 468, Klak 484, Stréer 546
Postás SE: Takács/Gulyás 483, Vígh 503, Horváth/Kocza 482, Dugár 526, Németh 532, Koncsik 517

Szöveg: Munkácsi Norbert

Forrás: www.ozd.hu

Share Button

Minden vélemény számít!