Az elmúlt hétvégén újabb rangos megmérettetésen vettek részt a Fiedler SE úszópalántái. Ezúttal a Hajdúszoboszlón megrendezett XIII. Árpád Kupa Nemzetközi úszóversenyen álltak rajtkőre a Nagy-Mengyi Péter és Schifter Tamás által felkészített versenyzők.
A nagy hagyományokkal rendelkező versenyen 25 klub 252 versenyzője állt rajhoz, közöttük a szomszédos országok úszóival. A két napos verseny megnyitójára szombaton délután 13:20 perckor került sor az Árpád Uszodában, majd 13:30-tól már az első futamokra is sor került, majd vasárnap reggel 9 órától folytatódtak a küzdelmek. Az ózdi versenyzők mindkét nap rajthoz álltak, akik közül Sződi Zsolt egyéni teljesítménye volt figyelemre méltó, aki három aranyérmet és egy ezüstérmet szerzett a 2003-as fiúk között. Rajta kívül Csobod Amina, Elek Roland és Szaka Dorka is felállhatott a dobogóra, illetve Tóth Dominika is kétszer ért oda az első hatba.
Részeletes eredmények:
Rövid videó a versenyről:
Sajnos az ózdi úszók nem szerepelnek a videón