A futók után augsztus derekán a hegyikerekesek veszik birtokba a Bíben-völgyet – intrjú Kovács Istvánnal a verseny egyik rendezőjével

Augusztus 18-án a tavalyi évhez hasonlóan az Ózdi Kerékpáros Egyesület második alkalommal rendezi meg a hegyikerékpáros magyar kupa sorozatba tartozó II. Ózd Kupa MTB versenyt, amely egyben az idei évben életre hívott Cross-Country Challenge sorozat futama is.

A tavalyi verseny elit győztese Blazsó Márton

A tavalyi verseny elit győztese Blazsó Márton

A rendezvény központjául az Újváros Téri Általános Iskola udvara szolgál, ahol a rajt-cél terület lesz kialakítva, majd egy 3,8km-es körön fog zajlani a verseny. A pálya nyomvonalában a kemény kaptatók mellett több technikás lejtő is helyet kapott, így azok nagyszerű látványt nyújtanak a kilátogató nézők számára.

Dósa Eszter egy defekt után is győzni tudott Ózdon

Dósa Eszter egy defekt után is győzni tudott Ózdon

A rendező Ózdi Kerékpáros Egyesület a hazai profi versenyzők mellett, azon amatőr kerekesek részvételére is számít, aki még csak most szeretnének belekóstolni a hegyikerékpározás világába. Számukra egy kevésbé technikás és könnyített pálya lesz kijelölve, amelyen egy alap felkészültséggel rendelkező bringás is végig tud tekerni. A szervezőknek mindössze annyi kikötésük van, hogy megfelelő fejvédővel rendelkezzen az indulni vágyó.

A szervezők ezúton kérnénk a kiskert és garázs tulajdonosokat, valamint az ott lakókat, hogy a verseny zökkenőmentes lebonyolítása érdekében működjenek közre velük, hogy tovább öregbíthessék rendezvényük és városunk jó hírnevét!

Kovács István "Pityikusz" a tavalyi évben nagy csatát vívott a Master1-es kategória dobogós helyeiért

Kovács István “Pityikusz” a tavalyi évben nagy csatát vívott a Master1-es kategória dobogós helyeiért

A versenyről az ÓKE oszlopos tagját és aktív versenyzőjét a II. Ózd Kupa versenyigazgatóját, Kovács Istvánt “Pityikuszt” kérdeztük.

Mit kell, mit lehet tudni a II. Ózd Kupáról?

Egyesületünk néhány éves szünet után, a tavalyi évben a cyclocross (őszi/téli szakág) mellett újra bekapcsolódott a hegyikerékpáros versenyek rendezésébe, így 2012. augusztus 26-án kb. 130 fős indulói létszámmal megrendeztük az I. Ózd Kupa MTB versenyt, amely Magyar Kupaként szerepelt a versenynaptárba. Az idei évben annyi változás történt, hogy a Magyar Kupa státusz mellett az újonnan életre hívott és az XCO szakág megerősítését célul kitűző Cross-Country-Challenge sorozat 6. futamaként is szerepet kap a verseny. A sorozattal a hobbi versenyzőket is szeretnénk megszólítani, és a maratonok mellett ebben a szakágban is megfelelő versenyzési lehetőséget kívánunk biztosítani számukra a többi versenyrendezővel együttesen.

Mikor és hol kerül megrendezésre a futam?

Augusztus 17-én a szombati napon, délután 15 órától hivatalos edzés formájában ismerkedhetnek a versenyzők a pályával, majd augusztus 18-án reggel 9 órától kerül sor a futamokra, ahol elsőként az amatőr és a gyerek versenyzőké lesz a pálya, majd déltől a másodosztály és a profik veszik át a terepet. A verseny központjául az Újváros téri Általános Iskola szolgál, így nem kell messzire menni ahhoz, hogy mindenki nyomon tudja követni a versenyt.

Milyen lesz a pálya? Mire számíthatnak a versenyzők?

Azok számára, akik már a tavalyi évben is részt vettek a versenyen nagy meglepetést nem fog okozni a pálya, mivel a nyomvonal vezetése egy minimális változtatáson esett csak keresztül. Egyébként egy 3,8km-es körről van szó, aminek az össz szintemelkedése 210m és főleg sóderes, földes-füves talajon vezet. A mászások végig tekerhetők, illetve az amatőr pályában a lejtők is biztonsággal teljesíthetők. A délután rajtoló profik számára viszont már két rövidebb letörés (iszonyatosan meredek rész) és a Nagy-völgy felőli fenyves részen egy technikásabb single-track (egy nyomsávos) rész is belekerül. Ezek mind mind látványos és jó fotózási helyszínt nyújtanak a kilátogatók számára.

ozd kupa 2013

Kik és milyen “kaliberű” versenyzők várhatóak az ózdi versenyen?

Az amatőrök mellett remélhetőleg a sportág hazai elitje is ellátogat az idén hozzánk, így többszörös magyar bajnokokkal találkozhat az ózdi közönség. Csak, hogy néhány nevet említsek: a tavalyi győztes Blazsó Márton és Dósa Eszter, illetve rajtuk kívül Buruczki Szilárd, Búr Zsolt és nem utolsó sorban a jelenleg is országúti időfutam magyar bajnok és borsodi “gyerek” Fejes Gábor aki az elmúlt hétvégén a Bükk Maraton győzelmét is bezsebelte. Azt még nem tudjuk, hogy a londoni olimpián szereplő Benkó Barbar és Parti András utazik e a kanadai világbajnokságra, vagy esetleg nálunk állnak rajthoz.

Ja és természetesen a rendezés mellett néhány ÓKE tag is megméretteti magát. A legizgalmasabb versenyt viszont egyértelműen a délutáni rajtokban láthatjuk, mint pl. a Master1-es az U19-es és Elit/U23-as kategóriák versenyei.

Várunk mindenkit, aki ki szeretné próbálni magát egy hegyikerékpáros versenyen, illetve nem csak őket, hanem a sportszerető közönséget is!

A verseny kiírása megtalálható ide kattintva!

 

 

 

 

 

Share Button

Minden vélemény számít!