November 19-én rajtol a kosárlabda megyei I. osztályú bajnokság – Az ÓVSE már rajtra kész

Jövő héten kedden megkezdi szereplését a megyei I. osztályú bajnokságban az ÓVSE kosárlabda csapata. Az együttes több éves szünet után 2012 őszén kapcsolódott be újra a pontvadászatba, így az elmúlt szezont egyfajta tanuló idénynek szánták, ahol a fiatal játékosok rutint szerezhetnek. A nyári felkészülés alatt a csapat kisebb változásokon esett át, ami remélhetőleg az eredményességben is meg fog mutatkozni.

OVSE kosarlabda

November 19-én hazai pályán, a tiszaújvárosi Club 96 ellen kezdi meg a bajnokságot az ÓVSE együttese

Az ÓVSE játékosai már javában készülnek a megyei I. osztályú bajnokság rajtjára. A csapat az elmúlt szezonban mindössze egy győzelmet tudott elkönyvelni az alapszakaszban, az alsóházi rájátszásban pedig egyszer sem tudták győztesként elhagyni a pályát. A pontvadászatban a 2013/2014-es évadban is 9 csapat méri majd össze felkészültségét, ám a mezőny némileg átalakult a tavalyihoz képest.

Az ellenfelek nagy részét ismerjük. Újdonság lesz, hogy a Miskolci Sportiskola anyagi okok miatt az NBII helyett itt, a megyei bajnokságban indul. A Szerencs megszűnt, a korábban ott játszók Sátoraljaújhelyen játszanak tovább, így a tavalyi bronzérmes némileg megerősödött velük. – mondta Száva Csaba, az Ózdi VSE  játékos-edzője.

Nemcsak az ellenfeleknél, az ÓVSE keretein belül is történtek kisebb-nagyobb változások az elmúlt hónapokban. Dániel Attila külföldi munkavállalás, Pintér Richárd főiskolai tanulmányai miatt elhagyta a csapatot és a jövőben a rutinos Ari Sándor, valamint Száva Csaba is csak epizód szereplő kíván lenni a mérkőzéseken. Az érkezők közül Kornics Milántól várják a legtöbbet a társak. A 15 éves tehetség Debrecenből, a megszűnő Faktumtól tért haza Ózdra.

Jó közegbe csöppentem vissza. Rendes srácok vesznek körül a pályán. A legnagyobb baj jelenleg, hogy még nem vagyunk kész csapat, még nem ismerjük egymás mozgását eléggé, nem tudjuk pontosan mire gondol a másik. – nyilatkozott  Kornics Milán, az Ózdi VSE kosárlabdázója.

Az ÓVSE vezetőinek gondjait tovább nehezíti, hogy az eddigi első számú center, Piskóti Roland térdszalag problémákkal küszködik, így nem fog tudni valamennyi mérkőzésen az együttes rendelkezésére állni. Az ózdi kosárlabda csapat november 19-én, a Tiszaújváros Club 96 ellen játssza első idei tétmérkőzését, amelyet az érdeklődők ingyenesen tekinthetnek meg a SZIKSZI tornatermében.

Munkácsi Norbert

www.ozd.hu

Share Button