Előrehozott mérkőzés

Az NB I/B-s férfi kézilabda bajnokságban 20. fordulóját hivatalosan csak május első hétvégéjén rendeznék meg, ám az Ózdi KC együttese már most szombaton pályára lép Békésen. A két klub ugyanis megegyezett abban, hogy előrehozzák az összecsapást.

ozdikc_balmaz7

Békésen vendégszerepel az ÓKC

 

A piros-kékekre tehát hosszú utazás vár, majd egy nagyon kemény találkozó az alföldi városban.

 

– Nyilván még minden szurkolóban, de természetesen bennünk is élénken él a Balmazújváros legyőzése – tekintett vissza Lakatos László, az Ózdi KC vezetőedzője. – Ez a siker tartást adhat a csapatnak az előttünk álló feladatokra, de semmiképpen sem szabad túlértékelni a győzelmet. Szombaton ugyanis egy újabb nehéz mérkőzés vár ránk Békésen, ahol egyébként is rendkívül nehéz győzni. Gyors, kombinatív kézilabdát játszó ellenféllel találjuk majd magunkat szembe, ráadásul remek képességű kapusokkal rendelkeznek. Akkor lehet esélyünk a pontszerzésre, ha az egrihez hasonló fegyelmezett védekezést vesszük elő, a támadásainkat pedig gyorsan és pontosan tudjuk befejezni. Tudom, hogy ősszel viszonylag simán győzött a Békés Ózdon, de az ellenfelünknél sok változás történt. Éppen ezért néhány tavaszi, hazai mérkőzésüket elemeztük ki, hogy hű képet kapjunk a formájukról és a stílusukról. Nagyon remélem, hogy a legutóbbi sikerből tudunk erőt meríteni, mert úgy gondolom: ez a vendégjátékunk egyértelműen háromesélyes.

Szöveg és fotó: Marosréti Ervin

Minden vélemény számít!