A mögöttünk hagyott hétvégén a Fiedler SE ifjú úszói két helyen is medencébe szálltak. Voltak, akik itthon a II. MVSI Nemzetközi Úszóversenyen álltak rajtkőre, de néhányan Ózd testvérvárosában, a lengyel Chorzów-ban megrendezett meghívásos nemzetközi versenyen vettek részt.
Az előbbi a Miskolc Városi Sportiskola szervezésében került lebonyolításra, amelynek helyszínéül a Kemény Dénes Uszoda szolgált. A tavalyi évben életre hívott versenyen a 2007-es korosztálytól egészen a felnőttig biztosítottak versenyzési lehetőséget a szervezők, így három ország 210 versenyzője bizonyította rátermettségét a sportuszodában, közöttük olyan neves klubok versenyzőivel, mint a Jövő SC vagy a Kőbánya SC. Na és persze városunk tehetséges úszói, akik közül ezúttal Gyöngyösi Bianka szerezte a legtöbb érmet, amely négy aranyat jelentett számára ezen a szombati napon! De, nagyszerűen szerepelt Berecz Ádám is, aki az érempaletta mindhárom típusát begyűjtötte, valamint Forgács Bence, aki egy aranyat és két bronz érmet szerzett a 2005-ben született fiúk mezőnyében.
Pap Zoé pedig 2004-es lányok 50m-es pillangó futamában állhatott fel a dobogó harmadik fokára. Rajtuk kívül az első hatban végzett Ádám Rebeka, Berecz Frida, Németh Lilien és Sípos Brigitta.
Eredmények:
Miközben a Fiedler legifjabb korosztályának versenyzői Miskolcon gyűjtötték a jobbnál jobb helyezéseket, addig az “öregebbek” Lengyelországban álltak rajtkőre a Chorzów-ban megrendezett meghívásos nemzetközi versenyen. Nemzetközi verseny ide vagy oda, az ózdi úszópalánták itt is letették névjegyüket, hiszen minden korosztályban maradandót nyújtottak! Az lengyel “aratás” annyira jól sikerült, hogy nem kevesebb, mint 57! érem termett a különböző versenyszámokban és korcsoportokban az Ózdiak számára. A legeredményesebb ózdi úszó a 2002-es születésű Csépányi Dalma lett, akinek négy aranyat és egy ezüst érmet akasztottak a nyakába Chorzów-ba. A többiek is kiválóan úsztak, hiszen ők is csak egy két éremmel gyűjtöttek kevesebbet vagy épp csak más színűeket. Az ő helyezéseik a pontos eredmények között olvashatóak.
Eredmények:
Meghívásos Nemzetközi Úszóverseny Chorzów (POL) 2013. május 25.
Szaka Dorka 2000.
2. 50 m pillangó 0:34.33
2. 50 m hát 0:36.42
2. 50m mell 0:43.32
3. 50 m gyors 0:32.72
1. 100 m vegyes 1:17.62
Elek Liliána 2000.
3. 50m pillangó 0:35.26
1. 50 m mell 0:39.30
1. 50 m gyors 0:31.64
2. 100 m vegyes 1:20.02
Taraczközi Gergő 2001.
2. 50 m gyors 0:30.25
1. 100 m vegyes 1:15.58
1. 50 m pillangó 0:34.08
2. 50 m hát 0:35.57
1. 50 m mell 0:39.70
Matula Marcell 2001.
2. 50 m pillangó 0:36.42
1. 50 m hát 0:34.97
2. 50 m mell 0:44.20
1. 50 m gyors 0:30.13
2. 100 m vegyes 1:19.20
Csobod Amina 2001.
1. 50 m pillangó 0:35.13
1. 50 m hát 0:36.88
1. 50 m gyors 0:33.36
3. 50 m mell 0:44.71
1. 100 m vegyes 1:20.85
Bártfai Csenge 2001.
2. 50 m hát 0:38.96
2. 50 m mell 0:43.78
Elek Roland 2002.
1. 50 m pillangó 0:36.90
2. 50 m hát 0:37.78
1. 50 m gyors 0:33.76
1. 100 m vegyes 1:24.81
Csépányi Dalma 2002.
1. 50 m pillangó 0:35.90
2. 50 m hát 0:39.75
1. 50 m mell 0:43.36
1. 50 m gyors 0:33.01
1. 100 m vegyes 1:21.25
Virág Eszter 2002.
1. 50 m hát 0:38.51
3. 50 m gyors 0:35.92
Tóth Dominika 2002.
2. 50 m pillangó 0:38.42
3. 50 m hát 0:41.97
3. 50 m mell 0:43.89
2. 50 m gyors 0:35.06
2. 100 m vegyes 1:26.31
Sződi Zsolt 2003.
1. 50 m gyors 0:31.02
1. 100 m vegyes 1:22.31
Juhász Tamás 2003.
2. 100 m vegyes 1:35.34
2. 50 m gyors 0:38.91
1. 50 m pillangó 0:44.25
1. 50 m hát 0:45.00
1. 50 m mell 0:48.27
Riczu Dorina 2003.
2. 50 m pillangó 0:43.91
1. 50 m hát 0:41.51
1. 50 m gyors 0:34.67
Elek Bernadett 2003.
1. 50 m pillangó 0:42.00
2. 50 m gyors 0:38.84
3. 50 m hát 0:43.20
Elek Zsófia 2003.
1. 50 m mell 0:47.18
3. 50 m gyors 0:39.37