Megérdemelt sikert aratott az ÓVSE futsal csapata

Hatalmas bravúrt hajtott végre a Futsal NBII Keleti-csoportjának 8. fordulójában az ÓVSE együttese. Az edzőjét erre a mérkőzésre nélkülözni kénytelen ózdi csapat 5 – 3 arányban győzte le a listavezető és eddig 100 százalékos teljesítményt nyújtó békéscsabai ellenfelét. A szikrázóan kemény összecsapáson ezúttal nem az egyéni villanások, hanem a csapategység hozta meg a sikert a mieinknek.

news/1722_0_300.jpg

Bravúros játékot mutatott az ÓVSE

Hosszú idő után játszott újra tétmérkőzést a Városi Sportcsarnokban a sárga mezes ózdi alakulat. A sorsolás szeszélyessége miatt az ÓVSE-t a bajnokság első fordulójában láthatták legutóbb hazai pályán a szurkolók. A hosszú kihagyást követően azonban egy igazi rangadó várt a mieinkre a Brassói úti létesítményben. Az eddig mind a hat bajnoki mérkőzését megnyerő békéscsabaiak ellen nagy akarással futsaloztak Gál Ferencék és ennek már a második perc elején meg is lett az eredménye. A félidő közepére azonban megfordult az állás, ám a szünetre mégis az ÓVSE játékosai térhettek jobb szájízzel pihenőre, köszönhetően a hajrában szerzett két találatnak. A második játékrészben folytatódott a férfias küzdelem. Mindkét együttes előtt adódtak nagy helyzetek, amelyeket az ózdi labdarúgók használtak ki jobb százalékban, így a második félidőben is jobbnak bizonyultak ellenfelüknél. A végeredmény: Ózdi VSE Pioneers Viharsarki FC 5 – 3

Kiss László, a vendégek szakvezetője szerint a „hideg fej” hiányzott csapatából ezen a mérkőzésen. A békéscsabaiak az első és a második játékrészben is túllépték az engedélyezett öt szabálytalanságot. Szerencséjükre az ezek után járó kisbüntetőkből viszont csak egyet tudott gólra váltani az ÓVSE.

Győzelmével az ÓVSE a negyedik helyre lépett előre a bajnoki táblázaton. A lista élén továbbra is a békéscsabaiak állnak, de csak jobb gólkülönbségük miatt előzik meg a törökszentmiklósi Bábolnát. A következő fordulóban a Szegedi Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzatának csapata lesz a mieink ellenfele, a Városi Sportcsarnokban legközelebb november 18-án, a Gyöngyös ellen lépnek pályára Oltyán Zsolték.

Munkácsi Norbert

www.ozd.hu

Share Button