Kedd este az Ózdi VSE II. csapata az Arló elleni elmaradt NB III-as mérkőzését pótolta idegenben, de mégis hazai környezetben, mivel a két csapat megegyezése alapján az Árpád Vezér úti Iskola tornatermében került megrendezésre a sportesemény.
Az előzetes várakozások alapján rendkívül kiélezett küzdelemre lehetett számítani, mivel a két csapat jól ismeri egymást, és az erőviszonyok is kiegyenlítettek. Nehezítette az ózdi csapat dolgát, hogy a csapat egyik legjobbja Fűkő Zoltán ezen a mérkőzésen nem játszhatott, mivel szombaton még az NB II-es csapatot erősítette, és a szabályok szerint ezen a meccsen nem állhatott asztalhoz. Az Arló csapata pedig a szezon legerősebb összeállításával jelentkezett, mivel egyik erősségük, Víg Péter is ott volt a csapatban. A párosok után 1:1 volt az állás, és a mérkőzésen az utolsó meccsig (Bakos János – András Attila) kiszámíthatatlan volt az eredmény. Fej-fej mellett haladt a két csapat és erősen „döntetlen szagú” volt a játék végkimenetele. A mérkőzésen 4 „ötszettes 3-2 meccs” volt, és ezeket mind a rutinos ózdi játékosok nyerték! Erre mondják, hogy ennél szorosabb már nem lehetett volna!
A győzelemmel az ózdi csapat feljött az NB III Észak-Magyarországi régió „B” csoportjának 5. helyére, ami jobb az előzetes várakozásoknál!
Az eredmény:
Arló – Ózdi VSE II. 8 – 10 (Győzött: Beleznay M. 4, Bakos János 3, Gátsik A. 2 egyéni győzelem és a Bakos J. – Gátsik A. páros.)
Legközelebb az Ózdi VSE II. a Sárospatak csapatát fogadja hazai környezetben november 16.-án szombaton.
Tabella letölthető ide kattintva!