Megvannak az első bajnoki pontok az Ózdi KC számára

Küzdelmes mérkőzésen legyőzte a Nyíregyházát, így megszerezte első bajnoki pontjait az NBI/B Keleti-csoportjában az Ózdi KC. A piros-kékek a szünetben még döntetlenre álltak a nyírségiek ellen, a második félidő elején azonban elléptek ellenfelüktől és végül 26-23 arányú győzelemmel örvendeztették meg szurkolóikat.

A szünetre még 13-13-as döntetlennel vonultak a csapatok az öltözőbe

A két csapat rangadóhoz méltó iramban és keménységgel kezdte meg a találkozót. A Nyíregyháza nem titkoltan a 2 pont megszerzésért utazott el Ózdra és ennek megfelelően az első percektől megpróbálta rákényszeríteni akaratát az ÓKC-ra. Ezt azonban nem sikerült megvalósítani, mert hazai részről mindig volt valaki, aki előre tudta mozdítani a csapat szekerét. Ebből fakadóan a szünetre döntetlen állással (13-13) vonultak le a csapatok. A második játékrész két gyors vendéggóllal indult, ám erre öt ózdi találat érkezett válaszul, ami nagyban meghatározta a mérkőzés további menetét. A nyírségiek próbálták siettetni a játékot, Szakál György együttese viszont okosan, taktikusan kézilabdázott ezen az estén és a nehezen megszerzett előnyt már nem adta ki a kezéből. A végjátékban a nyírségiek nyitott védekezéssel próbálták megzavarni a mieinket, akik azonban ez ellen is megtalálták a megfelelő ellenszert, így a végén hazai győzelmet mutatott az eredményjelző. Ózdi KCNyír-Flop Holding Nyíregyháza 26-23.

Gratulálok az Ózdnak, megérdemelten nyertek a mai este folyamán. Igazából azt kaptuk, amire számítottunk. A masszív hatosfalas védekezésre és a két beállós, Papp Gábor és Kocsis Csaba megjátszására készültünk egész héten, mégis ezzel kaptunk ki. Sajnálom, és nagyon csalódottan távozom Ózdról. – mondta Varga Zsolt, a Nyír-Flop Holding Nyíregyháza edzője.

Az ÓKC-ban a két kapuvédő, Tóth Koppány és György Gábor ismét remekelt, mezőnyben pedig az ellenfél edzője által is dicsért Papp Gábor mellett az átlövő Nyikes Csaba és a hazai publikum előtt most bemutatkozó jobbszélső, Kovács Péter is eredményesen kézilabdázott. Szakál György szerint csapata rászolgált a győzelemre, és bízik benne, hogy a múlt heti balassagyarmati fiaskó után ezzel a sikerrel vissza tudták szerezni szurkolóik bizalmát is.

Hála Istennek, most még a szerencse is velünk volt. Már az Eger ellen is jól küzdöttünk, de akkor nem jött össze a győzelem. Nagyon örülök ennek a sikernek, úgy gondolom ez a későbbiekben nagyon értékes két pont lesz majd. – nyilatjozott Szakál György, az Ózdi KC edzője.

Az NBI/B Keleti-csoportjában papírforma eredmények születtek a 3. fordulóban. A tabella élén az Eger áll, de a heves megyeiek csak jobb gólkülönbségüknek köszönhetően előzik meg a Balmazújváros és a PLER Budapest második csapatát. Az ÓKC a most megszerzett két pontnak köszönhetően a 11. helyre lépett előre a táblázaton. A piros-kékek legközelebb október 12-én játszanak tétmérkőzést hazai környezetben. Akkor a Törökszentmiklós együttesét fogadják majd Lázár Somáék a Városi Sportcsarnokban.

Tabella

Csapat

J.

Gy.

D.

V.

Dob.

Kap.

P.

1.

SBS Eger Eszterházy SZSE

3

3

0

0

98

73

6

2.

Kőnig-Trade-Balmazújvárosi KK

3

3

0

0

88

65

6

3.

PLER Budapest II

3

3

0

0

95

78

6

4.

Pick Szeged II

3

2

1

0

83

64

5

5.

CLAAS-Törökszentmiklósi KE

3

2

0

1

71

60

4

6.

Primavera Mizse KC

3

1

1

1

64

73

3

7.

FTC-Bástyamillenium

3

1

0

2

102

94

2

8.

Balassagyarmati Kábel SE

3

0

2

1

76

78

2

9.

Nyír-Flop-Holding Nyíregyháza

3

1

0

2

70

75

2

10.

Hajdúnánás-Robzol 2000 KSE

3

1

0

2

72

85

2

11.

Ózdi KC

3

1

0

2

67

81

2

12.

Békési FKC

3

1

0

2

78

93

2

13.

Gödöllői KC

3

0

0

3

59

76

0

14.

Kecskeméti TE-Altoterra

3

0

0

3

84

112

0

Szöveg és fotó: Munkácsi Norbert

Forrás: www.ozd.hu

 

Minden vélemény számít!