Nem jön össze a szezon első győzelme – asztalitenisz

A tegnapi nap folyamán az ÓVSE asztalitenisz szakosztályának mindkét csapat idegenbe utazott a győzelem reményébe. Az asztalitenisz nemzeti bajnokságban másod osztályában szereplő gárda Gödöllőn játszott a Gödöllői EAC II. ellen. A fiatal ózdi csapat papírforma vereséget szenvedett az magasabban jegyzett egyetemi csapattól és sajnos továbbra is pont nélkül áll a tabellán.

Gödöllőn sem sikerült a pontszerzés Gadócziéknak

Eredmény:

Gödöllői EAC II.Ózdi VSE 13 – 5 (Győzött: Gadóczi Gábor 2, Molnár Dániel 1, Lövey Ádám 1 egyéni győzelem és a Lövey – Oláh páros.)

Az NB III-as csapat Miskolcon szerepelt a Borsod Volán II. csapata vendégeként. Az előzetes várakozások alapján szoros, kiélezett mérkőzésre volt kilátás, nem volt esélytelen az ÓVSE. Ezt érezhették a miskolci csapat tagjai is, mert gyakorlatilag lecserélték az NB III.-ban eddig játszó csapat felét és olyan játékosokat neveztek a mérkőzésre akik jelenleg NB I-ben (is) játszanak, vagy két éve még NB I-es csapat tagjai voltak. Így sajnos csak a tisztes helytállásra volt esély, mivel az NB I-es játékosokat csak megszorítani tudták az ózdiak, legyőzni ma még nem! Még így is volt esély a szorosabb mérkőzésre, amit mutat, hogy több mérkőzés is 3:2 volt oda, és simának tűnő (3:0, 3:1) meccseknél is a szettek rendkívül kiélezettek voltak (17:15, 16:14 stb.).

Eredmény:

Borsod Volán II.Ózdi VSE II. 12 – 6 (Győzött: Beleznay Mátyás 2, Fűkő Zoltán 2, Bakos János 1, Kovács Attila 1 egyéni győzelem.)

Legközelebb az Ózdi VSE II. a Szerencs elleni elmaradt NB III-as meccsét pótolja hazai környezetben október 12.-én szombaton.

Share Button

Minden vélemény számít!