Erőnlét

Kondicionális tréningeken izzadnak nap mint nap a Városi Stadionban az ÓVSE ifjú kosárlabdázói. Bár a tréningeken a nyaralások és nyári diákmunkák miatt a csapat nem teljes létszámmal van jelen, a lelkesedésen mindez semmit nem látszik. A játékosok fáradtan, de jókedvűen végzik el a Száva Csaba által előírt edzésprogramot.

news/1492_0_300.jpg

A Városi Stadionban tréningezik nap mint nap az ÓVSE kosár csapata

Több éves kihagyás után az ÓVSE kosárlabda csapata a 2012/2013-as bajnoki szezonban ismét részt vett a megyei pontvadászatban. A mérkőzéseken számtalan fiatal játékos is szerepet kapott. A sportág iránti elkötelezettségüknek köszönhetően az ifjú kosárlabdázók a nyár nagy részét is az edzéseknek szentelik. A tréningeken részt vevő fiúk között van olyan is, aki most került közelebbi kapcsolatba ezzel a játékkal.

– Otthon, a házunk udvarában kezdtem el palánkra dobálni, majd édesapám és a barátaim tanácsára jöttem le az edzésre. Jól érzem itt magam, megszerettem ezt a sportágat. Fárasztó napokon vagyunk túl, de ez így van rendjén. Úgy érzem technikailag és fizikálisan is fejlődtem, mióta ide járok. – mondta Kocska Máté.

A kezdők mellett a rutinosabb ózdi játékosokkal is találkozni lehet a tréningeken. Ottenberger István az elmúlt szezonban már nem városunkban, hanem Budapesten, az egyetemi csapatok bajnokságában mérettette meg magát.

– Egy térdsérülés miatt nyögvenyelős szezonom volt Budapesten. Nyáron azonban itthon vagyok és nagy örömmel jöttem le a srácokhoz. Azon túl, hogy magamat is próbálom újra formába hozni, Csabinak is segítek a kezdők felkészítésében, mert fontos dolognak tartom az utánpótlás-nevelés kérdését, hisz így tudjuk életben tartani ezt a sportágat városunkban. – nyilatkozott Ottenberger István.

Száva Csaba maga is aktívan kiveszi részét a munkából. Az ÓVSE játékos-edzője a jövő héttől már egy bővebb kerettel készülhet a következő szezon kihívásaira, bár azt sem titkolja, pontosan Ő maga sem tudja még, hogy mely pontvadászatba neveznek be a fiatalokkal.

– Nagyon szeretném, ha a gyerekek a megyei kadét bajnokságban szerepelnének az ősztől. Azt láttuk, hogy a felnőttek mezőnyében – taktikailag és fizikálisan is – még nagyon kevesek, ezért lenne jó, ha a saját korosztályukkal játszhatnának. Szilágyi László szakosztályvezetővel azon dolgozunk, hogy ez meg is valósulhasson. Addig pedig a fizikális felkészülésre helyezzük a fő hangsúlyt, a taktikai elemek gyakorlását majd a már jól megszokott helyünkön, a SZIKSZI tornatermében kezdjük el. – fogalmazott Száva Csaba, az ÓVSE játékos-edzője.

Az ifjú ózdi kosárlabdázók augusztusban is heti három tréningen vesznek majd részt. Ez azonban nem azt jelenti, hogy csupán ennyiszer veszik kezükbe a kosárlabdát, hisz az nyári streetball tornának helyet adó, Újváros téri ketrecben, a hét többi napján is ott pattogtatnak a palánkok alatt.

Szöveg: Munkácsi Norbert

Forrás: www.ozd.hu

 

Share Button

Minden vélemény számít!