Edzőmérkőzés

Második szakaszához érkezett az Ózdi FC nyári felkészülése. A fekete-fehérek tegnap késő délután a Városi Stadionban lejátszották első edzőmérkőzésüket. A Száva FC elleni találkozón sok hibával futballozott Tokár Béla együttese, amelyben több régi-új játékos is pályára lépett.

news/1488_0_300.jpg

Gőzerővel készülnek az ÓFC játékosai a Megyei I. osztály őszi rajtjára

Gőzerővel készül a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság rajtjára az Ózdi FC. A fekete-fehérek immár harmadik hete vannak edzésben, első felkészülési mérkőzését a Száva FC ellen vívta a csapat. Az egykori ÓFC-s labdarúgókat felvonultató baráti társaság a szünetre kétgólos előnyt szerzett, a második játékrészben azoban fordított Tokár Béla együttese és 3-2-re megnyerte a találkozót.

– Nagyon erős lesz a következő szezonban a megyei I. osztály, hisz a bajnokság átszervezése miatt sok NBIII-as labdarúgó is erősíti majd a csapatokat. Az ellenfelek többségét éppen ezért még nem ismerjük 100 százalékig, a következő hetek feladata lesz ezek feltérképezése is. – mondta Tokár Béla, az Ózdi FC edzője.

A felnőtt játékosokra vonatkozó átigazolási időszak augusztus 1-jén éjfélkor lezárul, ám 21 éven aluli játékost október 1-jéig igazolhat a klub, így a játékoskeretben várhatóak még további változások. Máshol folytatja pályafutását Zimmermann Márió, Sóskúti Balázs és Csák Károly távozása is szinte biztosra vehető. Az érkezők oldalán fiatal, ózdi kötődésű futballisták nevei szerepelnek és munkahelyi elfoglaltságától függően Gál Ferenc is pályára lép majd bajnoki találkozón az ÓFC színeiben. A kapusok felkészítéséért Erdős József felel a jövőben, aki e mellett Szőke Andréj sérülése vagy eltiltása esetén a felnőtt csapat kapuját is védheti majd az ősszel.

Az ÓFC péntek-szerda ritmusban játssza majd felkészülési mérkőzéseit. A fekete-fehérek legközelebb most pénteken, vagyis augusztus 2-án, a Borsodnádasdot fogadják a Városi Stadionban.

A Magyar Labdarúgó Szövetség miskolci igazgatóságában megtartott ligaértekezleten kiderült, hogy az ÓFC augusztus 18-án Felsőzsolcán kezdi el a 2013/2014-es bajnoki szezont, hazai pályán pedig augusztus 24-én, a Karcsa ellen játszanak először tétmérkőzést a fekete-fehérek.

Ózdi FC hazai mérkőzései
2013/2014

2013.08.24. 17.00 Ózdi FC – Karcsa
2013.09.07. 16.30 Ózdi FC – Bőcs
2013.09.21. 16.00 Ózdi FC – Encs
2013.10.05. 15.00 Ózdi FC – Sajóbábony
2013.10.19. 14.30 Ózdi FC – Tiszalúc
2013.11.02. 13.00 Ózdi FC – Tálly
2013.11.23. 13.00 Ózdi FC – Miskolci VSC

Szöveg: Munkácsi Norbert

Forrás: www.ozd.hu

Share Button

Minden vélemény számít!